nlc.hu
Életmód
„31 év után végre találkoztam az apámmal, akinek fogalma sem volt, hogy létezem”

„31 év után végre találkoztam az apámmal, akinek fogalma sem volt, hogy létezem”

Michelle, aki pici gyerek kora óta tudja, hogy szülei örökbe fogadták, az egyetemi évei alatt döntött úgy, hogy kerül, amibe kerül, megtalálja a vér szerinti szüleit.

„Kezdettől fogva tudtam, hogy a szüleim örökbe fogadtak, és sosem zavart a dolog. Sőt! Ha fogalmazhatok így, ettől csak még különlegesebbnek éreztem magam a társaim között” – kezdi a Love What Matters oldalán közzétett vallomását a most 31 éves amerikai nő, Michelle, aki az elmúlt tíz évet azzal töltötte, hogy igyekezett rátalálni a vér szerinti szüleire.

„Félreértés ne essék, mindennél jobban szeretem az örökbe fogadó szüleimet, ennek ellenére már kamaszként is foglalkoztattak a vér szerinti szüleim. Kíváncsi voltam, hogy kik lehetnek, hogy hogy néznek ki, és mivel egyke gyerek voltam, sokat tűnődtem azon is, vajon vannak-e testvéreim.”

Michelle élete az internet, de még inkább a közösségi oldalak megjelenése után változott meg gyökeresen. „Emlékszem, mikor regisztráltam a Facebookra, azért tettem, hogy a szülőanyám rám találhasson. Sokáig arra várva feküdtem le este, hogy reggel az ő üzenete vár majd a postafiókomban.” Nem így lett, igaz, nem sokkal később Michelle az elhatározásának és a kitartásának követően csakugyan rátalált az anyukájára.

michelle örökbefogadás vallomás találkozás

Kép forrása: YouTube

„Huszonegynéhány éves voltam, és nyugodtan mondhatom, a találkozónk volt az addigi életem egyik legszebb napja. Boldog voltam, hogy végre magamhoz ölelhetem őt, ő pedig mindent elmondott, amiről egészen addig fogalmam se volt. Például azt, hogy nem tudja, ki a vér szerinti édesapám.”

Ez volt az a pillanat, mikor Michelle lemondott arról, hogy valaha találkozik az apukájával. „Nem volt róla fotóm, a nevét se tudtam, és azt se, hogy hol lakott vagy lakik épp. Tíz évvel ezelőtt gyakorlatilag lehetetlennek tűnt, hogy ilyen fontos adatok nélkül bárhogy egymásra akadjunk. Fájt ugyan a szívem, hogy a kirakós utolsó darabja nem kerül a helyére, de végül csak beláttam, hogy enélkül is teljes az életem.”

Aztán eltelt 10 év, ma pedig egy DNS-minta és a különböző, vér szerinti rokonokat kereső oldalak segítségével már egyáltalán nem lehetetlen az, ami egy évtizede annak tűnt. Michelle meg is ragadta az alkalmat, hogy a 23andMe segítségével rátaláljon az édesapjára. Hónapokat várt, mire a rendszer azonosította az egyik első unokatestvérét, aki összekapcsolta az édesapjával.

„Miután ráírtam a Facebookon, felhívott. Emlékszem, úgy remegett a kezem, hogy kis híján elejtettem a telefont. Végül órákig beszéltünk. Igyekeztem magamba szívni minden szót, amit csak kiejtett a száján, és közben többször meg is csíptem magam, hogy biztos legyek abban, hogy nem álmodom.”

michelle örökbefogadás vallomás találkozás

Kép forrása: YouTube

Az első telefonhívás után Michelle és az édesapja rendeltek egy apasági tesztet, hogy hivatalossá tegyék a dolgot, és míg a személyes találkozót tervezgették, mindennap beszéltek telefonon. „Mondanom se kell, a találkozásig annyira izgultam, hogy semmire sem tudtam rendesen odafigyelni. Mintha egy felhőn lebegtem volna: minden, ami korábban foglalkoztatott, távolinak tűnt. Végül pont azért, hogy valamelyest kezeljem a pszichés és a mentális stresszt, futni kezdtem.”

Michelle végül egy hónappal az első telefonhívás után repülőre ült férjével, hogy Dél-Karolinában találkozhasson az apukájával. Azt írja, a pillanattal, mikor végre magához ölelhette őt, a legnagyobb álma vált valóra. A megható találkozást egyébként videóra is vette, íme:

És hogy miért osztottam meg a történetemet veletek? Nos, elsősorban a hozzám hasonlóan örökbefogadott gyerekekhez szólnék. Szeretném, ha a történetem inspirációt és erőt adna nekik ahhoz, hogy folytassák a keresést, ha még nem találtak rá a vér szerinti szüleikre. Tudom, hogy ez az út hosszú és egyáltalán nem fájdalommentes, de higgyétek el, ha nyitott szívvel közeledtek egymáshoz, igenis megéri a fáradságot.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top