„Gyűlöltem a terhességet. Tudom, hogy nem lenne szabad ilyet mondanom, elvégre gyereket várni olyan csoda, amiről sok nő hiába álmodozik. Ennek ellenére ki kell mondanom, én tényleg utáltam terhesnek lenni. Mindkét alkalommal” – kezdi a Today.com amerikai hírmagazinnak írt vallomását a kétgyerekes anyuka, Jade North, majd egy olyan felsorolással folytatja, amelyből pontosan kiderül, miért érzett így.
„A legjobban a hízást utáltam. Mert mondjuk, ha kezdettől fogva úgy nézek ki, mint valaki, aki 9 hónapos terhes, akkor nem lett volna semmi baj. De nem ez volt. Lassú súlygyarapodás volt olyan időszakokkal, mikor kívülről konkrétan képtelenség volt megmondani, hogy tényleg terhes vagyok-e, vagy csak elengedtem magam az utóbbi időben. Mondanom se kell, az érzés nem sokat tett hozzá az amúgy is megtépázott önbizalmamhoz.”
(Thinkstock)
Jade a hízás mellett ki nem állhatta az egész napos rosszulléteket és a hőhullámokat, és ezzel még nem ért a felsorolás végére. „Gyűlöltem azt is, hogy nem volt olyan testhelyzet, amiben kényelmesen tudtam volna érezni magam. Tök mindegy, hogy az autóban, a kanapén vagy az ágyban próbáltam elhelyezkedni… Képtelenség volt aludni, pihenni vagy csak egyszerűen fájdalmak nélkül elfeküdni. Ja, igen, azt mondtam már, hogy a terhesség alatt minden egyes porcikája fáj egy nőnek?”
Kép forrása: Today.com
„Gyűlöltem, hogy hónapokra le kellett mondanom a sushiról, a kéksajtról és a Cézár-salátáról is, pedig ha tehettem volna, egész nap mást se ettem volna. Utáltam a vérteszteket, az orvosi várótermeket, az ultrahangot, de amit még ennél is jobban: várni. Nem volt semmi ugyanis, amit a terhességeim alatt jobban szerettem volna, mint hogy végre kézbe vehessem a gyerekemet.
A terhesség 9 hónapja olyan volt számomra – és szerintem a legtöbb kismamának –, mint az örökkévalóság. Alig vártam, hogy végre leteljen a várakozás ideje, és láthassam a kisbabámat. Vágyakoztam a haja illata, az aprócska kezei, az érintése és a hangja után. Mert hogy nincs a világon semmi, ami felérne ahhoz az érzéshez, mikor végre kezedben tartod az életet, amit te hoztál világra.
Szóval, igen, kimondom, utáltam a terhességeimet. De soha, egyetlenegyszer nem éreztem így az anyasággal kapcsolatban. A gyermekeimnél tökéletesebb kárpótlást nem kaphattam volna azért a kétszer kilenc hónap szenvedésért.”