Életmód

Durván kipattintotta magát a férfi, aki egy hónapig csak mekis kaján élt – fotók

Persze nem összevissza zabált.

Harminc napon keresztül csak a McDonald’s-ban evett, mégis 5 kilót fogyott egy 29 éves brit postás, Ryan Williams, aki szabadidejében vloggerkedik is. Williams elmondása szerint 7-10 ezret költött el a gyorsétteremben naponta (brit árakban gondolkodjunk), a kísérlet végén mégis sokkal jobb formába került.

Persze Williams nem csak zabálással töltötte ezt a 30 napot, hanem kemény edzésprogramba is kezdett, legalább heti öt alkalommal edzett, és arra is odafigyelt, pontosan mennyit eszik. A mekis diétát napi 2500 kalóriával kezdte, ezt aztán fokozatosan csökkentette.

Elmondása szerint ki akarta próbálni a Super Size Me című dokumentumfilmben látott kísérletet, és be akarta bizonyítani, hogy ha az ember odafigyel, a gyorskaja mellett is lehet fogyni. A 2004-es film rendezője, Morgan Spurlock egyébként 12 kilót hízott egy hónap alatt.

Évek óta nem voltam olyan rossz formában, mint a kihívás előtt. Nem figyeltem az étrendemre, rengeteget ettem, naponta nagyjából 5000 kalóriát, rengeteg édességet és gyorskaját fogyasztottam, és egyáltalán nem jártam el edzeni. Előtte 10 évig nagyon aktív voltam, és hetente négyszer-ötször jártam edzőterembe

– magyarázta a férfi.

Instagram

(Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top