Életmód

Dagadtnak nevezte a taxis az édesanyát, amiért a gyereke nekirúgott pár falevelet az autójának

A gyerek persze sírógörcsöt kapott.

Egy taxisofőr trágár szavakkal kiabált egy 26 éves brit édesanyával, akinek a gyerekei véletlenül nekirúgtak néhány lehullott falevelet az autójának. Shauna Stephenson éppen hazafelé vitte két kislányát az iskolából, amikor az incidens történt. Útközben a gyerekek azzal szórakoztak, hogy egymásnak rugdosták az avart. Amikor egy taxi elhaladt mellettük, a hétéves Sophia néhány levelet véletlenül nekirúgott az autónak – írja a Metro.

A taxisofőr ekkor félrehúzódott, és üvöltözni kezdett a kis családdal. Egészen konkrétan „dagadt p****nak” nevezte az édesanyát, és ráparancsolt, hogy „tartsa kordában a gyerekeit”, majd elhajtott. Az anyuka meg sem tudott szólalni, csak ott állt leforrázva, a 7 éves gyerek pedig sírógörcsöt kapott.

A nő panaszt tett a taxitársaságnál. A hírek szerint felvették vele a kapcsolatot, hogy valahogyan kárpótolják, de a sajtónak nem voltak hajlandóak nyilatkozni az ügyben.

Thinkstock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top