A 13 éves, Non-Hodgkin limfómával küzdő Zhout szeptembertől íratták át szülei a Quanzhouban működő Liancheng Általános Iskolába, mert a kisfiú abban a városban kap kemoterápiás kezelést. Egyik tanára attól tartva, hogy a diák betegsége fertőző lehet, elkülönítette az osztálytársaitól. A terem hátsó részében, egy külön padban, egyedül kellett ülnie, és még a vizsgákon sem vehetett részt.
A fiú sokáig titokban tartotta szülei előtt, hogy mit művelnek vele, mert nem akarta idegesíteni őket ezzel. Ám amikor az egyik félévi vizsgájáról osztályzat nélkül tért haza, kérdőre vonták, és kénytelen volt elmondani az igazságot.
A diák apja panaszt tett az iskolában a fiát ért diszkrimináció miatt. Az érintett tanárt azóta kényszerszabadságra küldték és iskolaigazgatói posztját is felfüggesztették. Az apa mindemellett a kínai közösségi oldalakon is megírta a történteket, és fotókat is közzétett a fiáról, amint elkülönítve ül az osztályteremben.
A megyei oktatási hivatal vizsgálatot indított az ügyben, mindemellett elrendelték, hogy Zhou újra az osztálytársaival együtt ülhessen a teremben, és a vizsgákon is részt vehessen.
Az orvosok szerint a kemoterápia eredményes volt, Zhou legyőzte a betegségét.