Életmód

„Nem a frusztrációmat viszem át az állatvédelembe” – interjú Németh Réka állatvédővel

Kutyát menteni, örökbe adni és örökbe fogadni is kemény vállalás, de általában nagyon jó érzés és hasznos tapasztalat. De kinek kellenek az öregek, a sérült kutyák, a hibás áru?

Tényleg az utolsó utáni pillanatig küzdött. Amikor Eszkuláp, a lebénult – egy ideig kerekesszékes – tacskó meghalt, és magyar hangja, A Nő kiírta a közösségi oldalra, éppen nyomdába adtunk egy újságot, ki kellett mennem a vécébe sírni. Egyszerre volt szánalmas és félelmetes, hogy egy kutya halála, akit az életben nem láttam, nem simogattam, ennyire hazavág. Amit lehet persze a Facebook és az ott töltött órák számlájára írni, vagy hogy a távolból egy mindenféle emberi tulajdonsággal felruházott, monologizáló kisállathoz milyen könnyű kötődni, és ez mind igaz is, de talán a csomag része az is, hogy a narrátor mennyire jól elkapott és kihangosított valamit (ami persze már rég nem az állatvédelemről szól, de ugorjunk inkább).

Ez A Nő nevű mesélő sosem hazudta, hogy Eszkuláp álomkutya lett volna. Ellenkezőleg. Nem bírt járni, önállóan pisilni sem, sokszor kellett orvoshoz vinni (tolni, cipelni, fecskendőből etetni), és a jelleme meg a külseje is nagyon távol állt mindattól, amire ma azt szoktuk mondani, hogy cuki vagy tündérbogár. Egy kidobott, árokpartról mentett, rokkant tacskó – akire az orvosok keresztet vetettek már az előtt, hogy A Nő hazavitte – betáblázta egy felnőtt ember életét, kijelölte a szabadidejét, a nyaralási lehetőségeit vagy azt, hogy mennyit aludhat éjszakánként. A Nő pedig elég pontosan dokumentálta, hogy az élet császárával, az önzés atyaúristenével, a pofátlanság pralinészemű doyenjével, Eszkuláppal és a két másik nagyokossal – szintén mentett kutyák – milyen az élet egy budapesti panel nyolcadik emeletén.

Az Eszkuláp Állatvédő Egyesület – élén A Nővel – a mai napig olyan kutyákat vesz gondozásba és igyekszik felelős gazdához juttatni (jellemzően tacskókat és tacskókeverékeket, de nem kizárólag), amelyekről többnyire már lemondtak. Öregek, betegek, rondák, harapósak, elunták vagy kidobták őket, századmagukkal szaporítják őket mocskos pincékben, vagy a gyepmesteri telepek halálsorain várják semennyire sem dicsőséges utolsó útjukat. Németh Rékával beszélgettünk.

A munkátoknak van egy romantikus, megindító, nagyon is heroikus olvasata, meg egy másik része, egy valóságszagúbb, háttérzene nélküli. A túléléshez és a működéshez, úgy képzelem, mindkettő kell.

A mentésben az átlagember számára leginkább az életmentés az érdekes. Kivonulni, balesetes kutyát összeszedni, altatós gyepmesteri telepről elhozni rossz állapotban lévő állatot. Mindannyiunk belső igénye, hogy igazi sikersztorikat lássunk, ha csak kicsiben is. Már az is előhívja ezeket az örömteli, jó érzéseket, ha egy loncsos, lerobbant kutyát kimentünk, átesik egy kozmetikai kezelésen, és egészen megváltozik, kivirul. Ezeket jó kommunikálni, és fontos is. Az emberek jelentős részének az állatvédelem mélyebb szféráihoz nincs hozzáférése, nem látnak bele, és ez rendjén is van így. Egészen addig, ameddig valamelyik aspektusára nincs szükségük. Mi a közösségi felületeken az ismeretterjesztésre is figyelünk, de tudatosan nem megyünk el egy bulvárosabb, hatásvadász irányba. És mivel nem fotelállatvédők vagyunk, gyakran járunk helyszínre, ahonnan sokszor élő közvetítéseken keresztül lehet minket követni. Rengeteg fotót is feltöltünk – de mindent szigorúan csak egyszer.

Németh Réka (Fotó: Rácz Tamás)

Miért?

Mert az online térben minden információ romlandó, szinte minden tartalomnak percei vannak csupán. Ritka, hogy valamihez valaki visszatér, és második esélyt ad. Ha egy kép, egy szöveg nem fog meg elsőre, arra már később sem leszel kíváncsi. Illetve tudatosan használunk kép nélküli posztokat is, hogy legyen az embereknek lehetőségük képek nélkül is információhoz jutni, és ne csak a vizuális tartalom domináljon, ne csak az befolyásoljon egy-egy döntést. Mindehhez persze állandó érdeklődés, figyelmes közösség kell.

Amikor annak idején eljöttél a Futrinkától, amelynek szintén alapítója voltál, és tető alá hoztad az Eszkuláp Állatvédő Egyesületet, mintha egy alapvetően telített piacon próbáltad volna megvetni a lábad. Miben vagytok ti ennyire jók? Hitelesebbek vagytok, transzparensebbek másoknál, ügyesebben kommunikálsz a facebookozókkal?

A Futrinkában is vezető voltam, de a mentési elképzeléseink időközben eltávolodtak egymástól. A váltás pedig nem volt egyszerű. Én közgazdász is vagyok, fel tudtam mérni, hogy mindez mivel jár – azzal például, hogy az első időkben az embernek hihetetlen energiákat kell beletenni az egyesületbe, amíg a nulláról felhúzza, ráadásul jelentős anyagi forrást is. Nincs olyan, hogy most fáradt vagyok, nem érek rá. Vannak költségek, amelyekbe az adományozókat nem tudod és nem is lehet bevonni – erről rendszeresen posztolok is –, az első két év a kőkemény önfinanszírozásról is szól. A tagok, a vezetők, a hozzánk közel állók – nekem például a családom – havi szinten beszállnak ebbe a projektbe anyagilag. Az első két évben adóegyszázalék gyűjtésére nem jogosult a szervezet. Persze a siker titka nem ez, ezek csak az alapok.

Csupa fül vagyok.

Titok nincs, de a folyamatos és őszinte – értsd: nem a valóságot kozmetikázó – kommunikáció sokat jelent. Az emberek történetekként élik meg a mentéseket, ha tehát megismerték a valamelyik telepről mentett kutyánkat, akkor igenis tudni akarják később, mi történik vele, amíg gazdára nem talál. Transzparensen működünk, és igyekszünk minél több friss információt, képet megosztani. Nem sablonanyagokkal, nem konzervtartalmakkal dolgozunk, és próbálunk a körülöttünk zajló dolgokra gyorsan reagálni. Emellett alapelvünk, hogy nem állunk bele vitákba, és nem generálunk konfliktusokat – vagyis ezeket semmiképpen sem az oldalunkon rendezzük –, nem pazaroljuk a helyet sértésekre és védekezésre, ennyiben elég ütésállónak is kell lennünk. De az intenzív online jelenlét önmagában kevés. Rendszeresen vannak örökbefogadó napjaink, egy csomó közösségi eseményünk, ahol velünk és a kutyákkal is közvetlen kapcsolatba lehet kerülni.

Fotó: Rácz Tamás

Elég szigorú elvek mentén adtok örökbe, ebből néhányat nem szoktak szimpatikusnak találni az érdeklődők.

Tényleg szigorúak vagyunk, és okkal. Konfliktusos szokott lenni például, hogy eleve írásképesnek kell lenni, telefonos jelentkezés nincs. Ez mindjárt egy erős szűrő. Telefonon lehet később egyeztetni, de a belépő írásos. Vagy ilyen az is, hogy nagyon idős embereknek nem adunk örökbe kutyát. Nem kockáztatjuk, hogy a kutyának még egyszer költöznie kelljen. Sokan gondolják, hogy nagyon idős korúak esetében a hosszú vagy hosszabb élet titka egy kölyökkutya befogadása. Nem. Ebben a korban a legtöbben fizikailag is képtelenek rá, hogy hosszú sétákra vigyék az állatot. Sok kutya kerül hozzánk idős emberektől, akik már nem képesek gondoskodni róluk, a kutyák sok esetben ápolatlanok, nincsenek oltásaik, alul- vagy túltápláltak. Ott van például Ebi.

Ebi a kórosan elhízott, sokáig gyakorlatilag mozgásképtelen, a hazai médiában is nagyot turnézó tacskó. Aki maga az extremitás, a négy lábon járó bio-Photoshop, a felelőtlenség kiskutyaálruhában – annyira szégyellem, de nem tudom nem rettenetesen aranyosnak látni.

Akkora, mint egy hegy, brutálisan kövér, de tényleg nagyon aranyos. Csak mindene a földig ér. Négyéves, és húsz kiló volt – nyolcnak kéne lennie. Vannak rá érdeklődők, de nem egyszerű a helyzete, fizioterápiára kell járnia, plusz a szigorú diéta. A túletetett kutyákkal ráadásul mindent csak ennivalóval lehet elérni, számukra az evés a megoldás mindenre, amit kifejezetten nehéz átkapcsolni. Ebi szerencsére jó természetű kutya, nagyon együttműködő, és jól is haladunk vele.

Te miért nem főállásban csinálod ezt?

Nem szeretnék ebből a munkából élni, mert az azt jelentené, hogy egyfókuszúvá tenném az életem. A belső elvárásaim helyét külsők vennék át. Azt hiszem, a sikernek az is része, hogy az ember ezt önkéntesen csinálja, nem munkavállalóként. De megélnem is elég nehéz lenne ebből. Ugyanakkor fontos, hogy nekünk is vannak fizetett alkalmazottaink, például a Mányi Menedékben, illetve az egyik kutyapanzióban, ahová annyi kutyát érkeztetünk, hogy jobbnak láttuk felvenni valakit, aki sétáltatja őket (hangsúlyozom is gyorsan: bejelentett dolgozó, fizetjük utána a járulékokat, nagyon jogszabálykövetők vagyunk). A saját munkámban, amit napközben végzek, sikeres vagyok, ami azért is fontos, mert nem a frusztrációmat viszem át az állatvédelem területére, hanem a munkámban tanultakat (is) próbálom egy másik élethelyzetben hasznosítani. Emellett egy harmonikusabb élethelyzetből tudom ezt az egészet működtetni. Imádom a kutyákat, de imádom jól is csinálni ezt. Sok minden nem pénzkérdés, de sok minden az.

Eszkuláp nem bírt járni, önállóan pisilni sem, sokszor kellett orvoshoz vinni

Durván szorongatják itthon a civileket, egyre keservesebben csordogálnak a pénzek, és egyre kiszolgáltatottabbak a hazai szervezetek, alapítványok az adományozóknak. Ti hogy tudtok ekkora zajban figyelmet követelni?

Nincs bevált recept. Minden civil szervezet attól lesz sikeres, hogy a vezetője és a tagjai hitelesek, felelősen és keményen dolgoznak, eredményesek. A szervezeti keretek csak a teret nyitják meg – én magánszemélyként is mentenék kutyákat. Az egyik kedvenc, gyermekeknek esélyt adó példám az InDaHouse: most egy oktatóközpontnak helyet adó házat építenek önkéntesekkel. Nekünk is nagyon jó csapatunk van. Nem vagyunk sokan, de mindenki aktív, nagyon nyitott a világra. Ha figyel az ember, nagyon sok helyről tud tanulni – engem például a fogyatékkal élő sportolók is lenyűgöznek. De visszatérve a kérdésre: akik adományoznak, azok általában érzékeny, toleráns, felelős emberek – többnyire másoknak is adnak, párhuzamosan több helyen segítenek. Ez inkább életfilozófia, nem egyszeri alkalom.

Igen, ez világos, de egyre többfelé kell szétosztani az egyre kevesebbet.

Kis összegű adományt az ember könnyebben ad, ott nem vár visszacsatolást. De a rendszeres adományozók mások. Főleg akik komolyabb összegeket – itt most 10–20 ezer forintra gondolok – adakoznak, nekik fontos, hogy valóban lássák, hogy állatokat mentünk. Bíznak bennünk, tudják, hogy minden forint jó helyre megy, és nagyon meg van becsülve. Mi sosem fogunk „tömegeket” menteni. Minél inkább tudjuk a kikerülő sebességet gyorsítani, annál több kutyát tudunk menteni, de a nagyságrend, a lépték mindig emberi marad. Belátható, kezelhető. A kutyák az elsők: mi nem csupán mentünk. Mindenkire jut idő és figyelem. Gyógyítunk, szocializálunk és rehabilitálunk is. És elég jól teljesítünk, mostanában már 10–20 kutyát adunk örökbe havonta.

Van annyi potenciális örökbefogadó, ahány állat vár ma gazdára Magyarországon?

Nincs. Országos szinten elég katasztrofális a helyzet. Sok kutyát altatnak el.

Ez a számok alapján akkor törvényszerű?

Nem feltétlenül. Belecsúsztunk egy nem könnyen korrigálható modellbe. A kutya a mai napig sok helyen tárgy. És amíg csupán bioriasztó az udvaron, az ivartalanítás pedig az állatvédők hóbortja, addig nehéz változást elérni. Túl nagy a fölösleges szaporulat. Ha egy kutya megszökik, vagy bármi baj éri, könnyű pótolni. Hogy közben az az állat egy altatós gyepmesteri telepre került, senkit nem érdekel – jön helyette új. Ami sok esetben sem oltva, sem chipezve nem lesz. Egyedül az oktatásban és a hosszú távú építkezésben hiszek, tartós megoldást csak a szemléletváltás garantál. Be kell vinni az állatvédelmet az iskolákba, és nemcsak a kutyákra, a háziállatokra vonatkozó részét, hanem ami általában az állatokkal kapcsolatos bánásmódra tanít. De rövid távon már az is egyfajta megoldást jelentene, ha betartanák itthon az állattartók a jogszabályokat. Tényleg csak a minimumot.

Fotó: Rácz Tamás

Javulnak azért a trendek? Született pár ítélet, az oltásról, a chipről is élénkebb a párbeszéd, és a tűzijáték meg a petárda sem akkora coolság már.

Nagyon lassan haladunk előre, de van fejlődés. Persze állatvédőként az ember kicsit türelmetlen. A chipezésben például sokat haladtunk, a helyi állatvédő szervezetek munkáját nagy elismerés illeti, és az, hogy Tatán betiltották a tűzijátékot meg a petárdákat az ott áttelelő madarak védelme érdekében, óriási előrelépés. (Legkésőbb) innentől Tatán élni menő.

Csak a fotókon, tévészereplések során látni mindig nőket, vagy tényleg csak nők dolgoznak nálatok?

Nagyon büszke vagyok rá, hogy nálunk több fiú, férfi is önkénteskedik, csak nem szeretik, ha fotózzuk őket – sokkal hiúbbak és szégyenlősebbek, mint a nők. Nagy dolog ez, hiszen az állatvédelmet hagyományosan „női hobbinak” szokás tartani, és a legtöbb hasonló profilú szervezetnél tényleg szinte csak nőket találni, de a mi egyesületünkben egészen jó a nemek aránya, sokat segítenek a fiúk. A női állatvédőkhöz kötődő sztereotípiák is felelősek lehetnek ezért, sokan magányos, esetleg ápolatlan, maguknak való, csak a kutyáiknak élő őrült fanatikusokra gondolnak, ami nem felel meg a valóságnak, ennyire általánosítható szinten biztosan nem. De győződjön meg róla mindenki bátran.

Hogyan lehet örökbe adni idős, nem annyira mutatós vagy magatartásproblémás kutyát? Min múlik, hogy valaki végül éppen rájuk mond igent?

Az ő örökbe adási esélyeik nagyon alacsonyak, de eltérő okokból. Az idős kutyáknál az emberek az elvesztésük fájdalmának közelsége miatt félnek. Másodlagos, hogy a magasabb életkor miatt az egészségügyi gondokkal is számolni kell, az pedig nem olcsó dolog. Kiemelten fontos hangsúlyozni, hogy mennyire jó lenne számukra a család, de azt is, hogy ezt mi nem mindenáron szeretnénk elérni. Veterán védenceink biztonságban, melegben hajthatják álomra a fejüket nálunk. Szerencsére évente azért több ilyen pártfogoltunknak találunk szerető otthont. A nem túl szép vagy átlagos megjelenésű kutyák beleolvadnak a gazdikereső sokaságba. Őket jó fotókkal, a személyiségük hangsúlyozásával lehet közelebb hozni a potenciális gazdikhoz, de náluk nagyon jól működnek az örökbefogadó napok is. A viselkedési gondokkal, szocializációs hiányokkal küzdő állatoknál pedig a rehabilitáció a kulcs. Sajnos nincs túljelentkezés, így egy-egy érdeklődő e-mail alapján sem szabad egy percig sem azt éreznünk, hogy „de ez az egyetlen esélye”, ha valami kétségünk van a bemutatkozással kapcsolatban. Meg kell őriznünk a tárgyilagosságunkat az ő örökbe adásuknál is, és ez nem mindig egyszerű.

Fotó: Rácz Tamás

Az év vége, feltételezem, érzékeny szakasz, biztosan több az adakozó, de a menteni való kutyák száma is megszaporodik ilyentájt. Ész nélküli kiskutyavásárlás, ünnepi családi cirkuszok, illetve a szilveszteri szökések, balesetek.

A téli időszak a hirtelen csökkenő hőmérséklet miatt egy állatvédő számára azt jelenti, hogy senki nem maradhat az utcán. Innentől kezdve a gyepmesteri kennelben, de az út mellett is más lenni. A belső mentési kényszer erősebb lesz. De a karácsony adományozói oldalról is valóban erős, érezhetően ilyenkor a legnyitottabbak, a legnagyvonalúbbak az emberek. Tavaly gyűjtöttünk rászoruló időseknek is a Deményista Mentor Klubbal, a cél az volt, hogy egy vagy két embernek segítsünk, a vége pedig az lett, hogy közel ötvennek tudtunk. Három és fél millió forintot adtak össze az emberek. Az ünnepek alatt persze túletetjük az állatot, vagy kevésbé figyelünk, és megszökik. Szilveszterkor, előtte és utána pedig póráz nélkül sétáltatjuk, és persze, hogy petárdázni fognak, a kutya pedig megrémül, elszalad. Sokan nem is élik túl ezt a kalandot. De ezekre mind fel lehet készülni. Szóval a tataiak kivételével mindenki legyen résen.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése