Életmód

Örökbe fogadott kisfiának adta veséjét az önzetlen anyuka

A kis Sebastianról szülei alig valamivel a születése után, még a kórházban mondtak le: nem tudtak volna megfelelően gondoskodni a súlyos beteg kisfiúról.

A négy gyereket nevelő amerikai anyuka, Nicole Alles négy éve decemberben éppen azon vacillált, hogy nem lesz többet nevelőszülő. A Today.com amerikai hírmagazinnak elmondta, volt pár rossz tapasztalata, ezért úgy gondolta, az lesz a legjobb megoldás, ha lemond erről a lehetőségről. Aztán karácsony előtt nem sokkal, szembe találta magát a kis Sebastian szívfacsaró történetével, és egy szempillantás alatt felejtette el a korábbi terveit.

Sebastian ekkor alig héthetes volt. Szülei közvetlenül a születése után, már a kórházban lemondtak róla, mondván, nem tudnak – de nem is akarnak – megfelelően gondoskodni a súlyos betegséggel született gyerekről. És valóban. Nicole is megerősíti, hogy Sebastian valóban nagyon rossz bőrben volt, amikor hozzá került. „Egy külön tanfolyamot kellett elvégeznem, hogy gondoskodni tudjak róla” – mesélte, majd hozzátette, a kisfiúnak, akinek a születése után mindkét tüdeje és a húgyhólyagja is összeesett, az elmúlt 4 évben harminc műtétje volt.

örökbefogadás szervadományozás önzetlenség

Kép forrása: Nicole Alles

A felületes szemnek szerencsére nem tűnik fel az, amit én pontosan tudok: hogy ha felhúzom Sebastian pólóját, nem látok mást, csak a korábbi műtétek sebhelyeit” – mondja Nicole, aki két évvel azután, hogy nevelőszülőként magához vette Sebastiant, örökbe fogadta a kisfiút. „Dacára annak, amin mostanáig keresztül kellett mennie, Sebastian csupa életöröm és vidámság. Senki nem mondja meg róla, hogy nem egy átlagos négyéves.”

Nicole a Today.com újságírójának elmondta, bár a kapcsolatuk kezdettől fogva nagyon szoros volt, tavaly még ennél is szorosabbá vált, mikor odaadományozta egyik veséjét a kisfiúnak. „Az orvosunk elárulta, hogy bár már több mint 2000 veseátültetést végzett el, a praxisában még nem volt példa arra, hogy egy örökbe fogadott gyerek az örökbe fogadó szülőjétől kapott volna szervet.”

Az anyuka beszélt arról is, hogy az átültetés óta Sebastian egészsége sokat javult: „Korábban kizárólag szondán keresztül tudtuk őt táplálni, de most már végre rendesen eszik és iszik. A negyedik születésnapján ennek örömére hatalmas csokitortát sütöttem neki. Imádta” – mesélte Nicole, aki beszélt arról is, hogy az utcán sokan megkérdezik tőle, vér szerinti gyereke-e Sebastian.

„Az átültetés előtt mindig elmondtam, hogy Sebastian örökbe fogadott gyerkőc, de ez mostanra megváltozott. Mióta neki adtam a vesémet, azóta büszkén hangoztatom, hogy ez a kisfiú 100%-ban az én gyerekem, hiszen az egyik vesém is az övé.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top