Életmód

100 ezer dollárt kap, aki egy évig nem nyúl okostelefonhoz

Sem pedig tablethez. A Vitaminwater teljes okoskütyümentességet vár el, butatelefont viszont ők maguk adnak a kihíváshoz.

100 ezer dollárt (körülbelül 28 millió forintot) fizet a Coca-Cola tulajdonában álló Vitaminwater egy akció keretében annak a jelentkezőnek, aki vállalja, hogy egy teljes éven át nem használ okostelefont és tabletet (sem sajátot, sem másét), és tartja is magát a fogadalmához. „Nem tudunk unalmasabb időtöltést mondani annál, hogy egész nap a mobiltelefonján görget fel-alá az ember – indokolta meg a kezdeményezést a CNBC-nek Natalia Suarez, a cég brandmenedzsere. – Éppen ezért most kiállunk a megszokásokkal szemben, és fizetünk százezret valakinek, hogy különleges és nagyszerű dolgokkal töltse az idejét.” 

Bár elsőre erősen hangzik, egy számítógéppel és egy butatelefonnal azért kibekkelhetőnek tűnik a kihívás még akkor is, ha muszáj elérhetőnek lenni és nethez jutni, sőt a butatelefonról egyenesen a Vitaminwater gondoskodik, előfizetéssel együtt, úgyhogy természetesen van is még egy csavar a dologban: a kiíró tart egy előválogatást is, így a pénzdíjra mindössze annak az egy embernek lesz esélye, akit kiválasztanak, hogy tesztelhesse magát 365 napon át.

Túl nagy feneket persze ennek sem kerítenek: a nevezéshez csupán annyira van szükség, hogy január 8-ig egy Twitter- vagy Instagram-posztban megírja az ember, miért szabadulna meg egy évre az okoseszközeitől, és odabiggyessze a nagy pályamunka végére a #nophoneforayear és a #contest hashtageket. Apróbb szépséghiba, hogy a résztvevők körét az Egyesült Államok 18 év feletti polgáraira korlátozzák, vagyis mi legfeljebb a partvonalról szurkolhatunk a jelentkezőknek, akiket a kiírás szerint a posztjuk kreativitása, humorossága, minősége és brandrelevanciája alapján bírálnak el (bármit jelentsen is ez egy vitaminokban és elektrolitban gazdag csodavizet forgalmazó márka esetében).

Hogy a majdani versenyzőt hogyan ellenőrzik, az egyébként egyelőre nem világos, a Vitaminwater mindössze annyit közölt, hogy hazugságvizsgálatnak is alávetik majd az illetőt. Azt ellenben már lehet tudni, hogy van vigaszdíj is: ha a pályázó legalább fél évig bírja okoskütyük nélkül, 10 ezer dollárt (2,8 millió forintot) már biztosan zsebre tehet.

(Oddity Central)

(Kiemelt kép: Profimedia / Alamy)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top