nlc.hu
Életmód
Egyetlen mondat segített Nórinak fogyni 40 kilót

Egyetlen mondat segített Nórinak fogyni 40 kilót

Amióta az eszemet tudom, fogyókúrázom, ebben az évben ugyanúgy, mint az elmúlt 30 évben bármikor. Most viszont találkoztam egy régi ismerőssel, aki 40 kilót fogyott egy év alatt, ez pedig új szempontot adott a saját fogyásomnak.

Nóri névtelen szeretne maradni, azt mondja, nem akarja mutogatni magát, mert a saját kedvéért adta le azt a 40 kilót, nem azért, hogy az emberek gyönyörködjenek benne. Pedig érdekes módon neki pont az segített, hogy mások sikeres fogyását nézegette abban az egy évben, amelyben életmódot váltott.

„Nem hívom fogyókúrának, mert annak van egy határideje. Ha azt mondjuk, nyárig lefogyok 20 kilót, az fogyókúra, de ha elhatározzuk, hogy mától olyan testben szeretnénk élni, aminek egészséges súlya van, az már életmódváltást igényel.

Nem térhetek vissza a cukorhoz és liszthez, miután elértem az álomsúlyom, mert akkor hamar újra 110 kiló lennék.

Úgyhogy életmódot váltottam, de ez nem ment persze egyik napról a másikra, nekem egy év kellett hozzá, hogy teljesen hozzá tudjak szokni az új ételekhez, új szemlélethez és ahhoz, hogy ne veszteségként éljem meg mindennap, hogy nem eszem olyan kajákat, amik előtte a kedvenceim voltak.”

fogyás mondat sikertörténet

Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia

Az egyik legnehezebb talán a fogyásban, hogy elfogadjuk, hogy ez már örökre így marad.

Nem lesz több fehér kenyér kolbásszal vacsorára, és hanyagolnunk kell a somlóit is desszertként, ha jót szeretnénk magunknak. Le akarunk fogyni, de nem akarunk lemondani semmiről – márpedig az úgy nem megy.

„Pár hónap kellett hozzá, hogy ne lemondásnak érezzem, hanem örüljek az új ételeimnek. Talán akkorra zajlott le a szervezetemben az a változás, hogy már nem áhítoztam a cukros ételek után, megszűnt a csokifüggőségem, és nem őrültem meg, hogy ehessek egy friss sajtos pogácsát. Nem volt könnyű. Aki azt mondja, hogy könnyű, az nem mond igazat.

Olyan mélyen berögzült szokásokat kell megváltoztatni, amik még gyerekkorunkból maradtak velünk – mint például a túrórudi jutalomként, ha jól viselkedtünk –, ami nem sétagalopp.

Önuralom kell hozzá, az biztos, de még ennél is fontosabb a megfelelő motiváció, amihez tudsz nyúlni a nehéz pillanatokban. Nem arra gondolok, hogy bele akarok férni a két számmal kisebb farmerembe, hanem arra, amivel tudod előre rugdosni magad, hogy kitarts az elhatározásod mellett.”

Nóri számára ez a motiváció egyetlen mondat volt, aminek szinte a megszállottjává vált.

„Én azt mondogattam magamnak, hogy »ha másnak sikerült, akkor nekem is sikerülni fog.« Hihetetlen, mennyi erőt merítettem ebből az egy mondatból. Mindennap bújtam a netet, kerestem az inspiráló fogyástörténeteket, olyanokat, amikben minél nagyobb túlsúlytól szabadultak meg az emberek, hiszen rajtam is ott csücsült az a 40 kiló súlytöbblet. Ez pedig nem megy le egy 8 hetes fogyókúrától, lélekben fel kell készülni, hogy évekig is eltarthat, mire ledolgozod magadról.

Én a sikersztorikkal erősítettem a lelkemet, és kialakult bennem egy dac, hogy márpedig nem vagyok kevesebb, rosszabb, bénább, mint bárki más, ha nekik megy, akkor nekem is megy, és kész.

A saját sikeres életmódváltása után Nóri azt javasolja mindenkinek, aki most januárban megfogadta, hogy leadja a feleslegét, hogy kezdjen el kutatni olyan történetek után, melyekkel saját magát inspirálhatja. Ne csak vágyakozva nézzük ezeket a történeteket, hanem merítsünk belőlük erőt. És igazából elég könnyű dolgunk van, ha hallgatunk Nóri tanácsára, hiszen ma már rengeteg történetet találhatunk a neten, amelyekből motivációt szerezhetünk, és segítségükkel kitarthatunk hosszú távon az életmódváltás mellett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top