Életmód

Bámulatos fogyás: 10 hónap alatt megszabadult 59 kilótól

A 23 éves diák az első 50 kilót úgy adta le, hogy semmit sem sportolt, csak az étrendjére figyelt oda.

Alig 10 hónappal ezelőtt Elise Dunstan még 134 kiló és – saját bevallása szerint – cukorfüggő volt. A 23 éves ausztrál diák azonban nagyot változtatott az életmódján: természetes, adalékanyagoktól mentes ételekre tért át. Lemondott minden cukrozott, sózott, tartósítószert, stabilizátort, ízesítőt, színezéket vagy nátrium-glutamátot tartalmazó élelmiszerről.

Elise január óta tartja magát a fogadalmához, és azóta csaknem testsúlyának a felétől megszabadult, 59 kilót adott le. Jelenleg 75 kilogramm, és magabiztosabb, mint valaha.

Így nézett ki korábban (bal szélen):

A lány gyerekként is túlsúlyos volt, és hiába sikerült a középiskolában lefogynia valamennyire, érettségi után visszajöttek a kilói. Igazi érzelmi evő volt, ha nem érezte jól magát, az édességekkel keresett megnyugvást.

Pedig az orvosok is figyelmeztették, hogy a túlsúly az egészségére is káros lehet, a magas koleszterinszintje miatt pedig az is előfordulhat, hogy nem lehet gyereke. Ráadásul a családjában többen is cukorbetegek, így szerinte csak idő kérdése lett volna, mikor jelenik meg nála is a betegség.

A bámulatos fogyás azért is meglepő, mert Elise 50 kilótól csak az új étrend segítségével szabadult meg, semmilyen testmozgást nem végzett. Csak később kezdett el sportolni, így további 9 kilót fogyott.

Így néz ki most:

 

A lány ma is csak természetes élelmiszereket fogyaszt, gondosan elolvassa az összetevők listáját, és ha valamilyen hozzáadott vagy mesterséges anyagot tartalmaz az élelmiszer, egyszerűen nem veszi meg.

(StoryTrender)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top