„Ikreid vannak? Nagyszerű. Akkor itt a remek alkalom, hogy megosszak néhány dolgot, amire mindenképp érdemes felkészülnöd – leginkább lelkileg, arra az esetre, ha úgy terveznéd, utcára merészkedsz velük” – kezdi a Scary Mommy oldalán közzétett hosszú bejegyzését Christie Cuthbert, aki három angyali, nem mellesleg teljesen egyforma kisfiú anyukája, így aztán pontosan tudja, miről beszél.
Christie szerint az első és legfontosabb: az állatsimogató-hatás. „Még nem sikerült rájönnöm, mi okozza, de az emberek egyszerűen megbolondulnak az ikrek látványától. Alig érkezünk meg valahova, máris vadidegenek ölelgetik, puszilgatják és fotózzák a gyerekeimet. Mindezt persze anélkül, hogy engedélyt kértek volna tőlem.”
Az anya azt írja, már össze se tudja számolni, hány ilyen és ehhez hasonló, bizarr élményben volt része, mióta az ikrek megszülettek. „Egy alkalommal a húgommal vittük le a gyerekeket a parkba, és ahogy megérkeztünk, körülvett minket egy csapat turista. Úgy csináltak, mintha életükben nem láttak volna még ikreket: fotózták őket, becézték, sőt az egyikük ki is kapta a gyerekemet a kocsiból. A húgomnak kellett visszaszerezni a kezéből. Ijesztő volt.”
És ez még nem minden. Amióta az ikrek megszülettek, Christie-nek vadidegen emberekkel kell megtárgyalnia a terhessége részleteit. És ezt meglehetősen nehezen viseli. „Egyszerűen nem érem fel ésszel, miből gondolják egyesek, hogy közük van más gyerekének a fogantatásához. Vagy annak körülményeihez.” Persze, azt Christie is belátja, hogy hármas ikreket nem mindennap lát az ember, de szerinte ez még senkit sem jogosít fel arra, hogy olyasmibe vájkáljon, amihez semmi köze.”
„Emlékszem, a karateórán, amire a legidősebb fiamat szoktam vinni, az egyik apuka azt a kérdést szegezte nekem, hogy egyszerre szoptatom-e az ikreket. Bevallom, hirtelen se köpni, se nyelni nem tudtam. Mondjuk ez még semmi ahhoz az anyukához képest, aki elszörnyedt, mikor kiderült, hogy négy fiút nevelünk. Mindenáron tudni akarta, akarunk-e egy lányt, és hogy próbálkozunk-e. Alig vártam, hogy végre lerázzuk.”
Christie egyébként azt a tanácsot fogalmazta meg azoknak, akik nem bírnak magukkal, ha ikreket látnak, hogy tartsák meg maguknak a kíváncsiságukat. „Amire ezeknek az anyukáknak mindennél nagyobb szükségük van, az nem a faggatózás, hanem a bátorítás. Szóval, ha látsz egy hozzám hasonló anyukát, akkor elég, ha annyit mondasz, hogy » hajrá, csak így tovább, jól csinálod«. Hidd el, egész nap hálás leszek érte.”