nlc.hu
Életmód
Rászólt a tanítónő az anyukára, hogy ne pakoljon annyi uzsonnát a gyerekének

Rászólt a tanítónő az anyukára, hogy ne pakoljon annyi uzsonnát a gyerekének

Az anyuka most a facebookozókhoz fordult: tényleg túl sok kaját pakolt az 5 éves gyerekének?

A kétségbeesett ausztrál anyuka egy szülői Facebook-csoportban osztotta meg a sztoriját: egyik nap a tanító néni durván leteremtette, amiért túl sok kajával küldi iskola-előkészítőbe 5 éves kislányát. A tanító néni szerint feleannyi uzsonna is elég lenne, mint amit az anyuka pakol.

Az anyuka teljesen összezavarodott, ezért osztotta meg a kislánya uzsonnás dobozáról készült fotót. Ezen a csillag alakúra vágott szendvics és felvágott mellett némi szőlő, popcorn, sós keksz, egy banános muffin, egy banános joghurt, egy kis sajt és fehérjegolyó is szerepel. Az anyuka magyarázata szerint egyrészt a kislánya nagyon aktív, aki egyik nap rengeteget eszik, másik nap szinte mindent eltol maga elől. Másrészt ő arra is gondol, amikor a gyereke megosztja szünetben az uzsiját az osztálytársakkal.

A legtöbb szülő azonban egyetértett a tanító nénivel: szerintük az anyuka túlzásba viszi a pakolást, a többi gyerekre pedig felesleges gondolnia, hiszen ezzel akár magára is haragíthatja azokat a szülőket, akik kényesek rá, mit eszik a suliban a gyerkőcük.

dailymail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top