Életmód

Átesett egy luxusautón a vak férfi, rongálásért kell fizetnie

Az ítélet szerint szándékosan rongálta meg a kocsit.

Bűnösnek találtak egy súlyosan látássérült mezőkövesdi férfit az utóbbi évek alighanem legbizarrabb rongálási ügyében. N. Zoltán ellen két évvel ezelőtt emeltek vádat, amikor átesett egy – állítása szerint tilosban parkoló – luxusautón, így kárt tett benne. A vak férfinak most a rongálás miatt kiszabott 60 ezer forint mellett a bűnügyi költségeket is állnia kell a 70 ezer forintos rokkantnyugdíjából – tudta meg a Blikk.

A férfi nem akart hinni a fülének, amikor kihirdették az ítéletet. „Azt gondoltam, nincs igazság a földön, ha ez megtörténhet velem” – nyilatkozta a lapnak.

N. Zoltán éppen kisfiával és vakvezető kutyájával sétált, amikor saját elmondása szerint átesett az Audin, ami történetesen egy rendőré volt.

Az egyik kezemmel a kisfiamat fogtam, a másikban a kutya póráza volt. Amikor nekiestem a kocsinak, a póráz belegabalyodott valamelyik alkatrészbe, ami már nehezítette a mozgásomat, közben pedig arra is figyelnem kellett, hogy a gyereknek nehogy baja essen. Lehet, hogy eközben megsérült az autó valamelyik része, de, hogy én szándékosan nem okoztam kárt, az biztos

– emlékezett vissza. A férfi szerint a kocsi szabálytalanul parkolt, ezért esett át rajta. Ha nem így lett volna, mondja, ő vak emberként meg sem tudta volna találni. A sértett azonban azt állította, hogy szabályosan parkolt, és Zoltán szándékosan rongálta meg a kocsit, amibe többször is belerúgott, a motorháztetőt pedig ököllel is megütötte.

Óriási tanulság ez az ítélet minden fogyatékkal élő ember számára. A környezet figyelmetlensége miatt még ők kerülhetnek bajba. Sajnos, itt is ez történt

– mondta az esettel kapcsolatban dr. Lichy József, N. Zoltán ügyvédje.

Kiemelt képünk illusztráció (iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top