Az elmúlt hetek során többször is beszámoltunk a Valentin Projektről: ez volt az a kezdeményezés, amelynek révén a gyepmesteri telepről menthettek ki kutyákat az adakozók, ehhez csak annyit kellett tenniük, hogy azt a pénzt, amit egy Valentin-napi virágra szánnának, elutalják a jótékonysági akció szervezőinek.
A gyűjtés február 14-én zárult, méghozzá váratlanul jó eredménnyel: kevesebb mint egy hónap alatt több mint 28 millió forint gyűlt össze az adományokból. A szervezők szerint ezzel 284 kutyát sikerült megmenteniük – közölte az Eszkuláp Egyesület. Az állatvédő szervezet azt írja, minden várakozásukat felülmúlta a siker.
Mindig azt emlegetjük Rékával, hogy 5-10 kutyára számítottunk. Mert mindenre számítottunk, de erre nem. Erre nem is lehet. Hogy 2019-ben Magyarországon két őrült nő, két kutyabolond képes 3 hét alatt teljesen felforgatni az állatvédelmet, majd 5000 embert belepörgetni a kutyamentésbe, megjelenni szinte minden lehetséges médiumban, magukra haragítani egy szakmát, szerezni pár ősellenséget, és valószínűleg betáblázni az évet a sok rászoruló ebbel
– írták a közleményben.
Hozzátették, hogy ez ráadásul nem is a végső összeg, mert érkeznek még a későn kapcsolók és a cégek adományai, így valószínűleg csak a jövő héten zárnak.
A lényeg pedig vasárnap jön, ekkor kezdik meg ugyanis a kutyák kimentését a „haláltelepről”.
Kiemelt képünk illusztráció (iStock)