„Két és fél éve majdnem meghaltam, azóta próbálom felfogni, hogy élek”

„Sohasem tudhatjuk, mikor sújt le ránk egy tragédia. Nem tudhatjuk, hogy a családtagjainknak mikor lesz szüksége a segítségünkre, ahogy azt sem, mikor jön el életünk utolsó napja” – kezdi a Scary Mommy oldalára töltött vallomását Kathy Soppet, aki csak a szerencsének és a lélekjelenlétének köszönheti, hogy két és fél éve nem halt meg. A kétgyerekes anyuka azóta is küzd a tüdőembólia testi-lelki utóhatásaival, de még így is úgy érzi, a halálközeli élmény összességében pozitív irányban befolyásolta az életét.

„Abban az évben kemény nyaram volt: egy elhúzódó menstruációval kapcsolatos probléma és egy komoly műtét után alig vártam, hogy meggyógyuljak és kiélvezhessem a jól megérdemelt szabadságomat. Csakhogy ehelyett beütött a krach” – írja Kathy, majd hozzáteszi, az embólia első tünetei akkor jelentkeztek, mikor kislányát kísérte az iskolába. „Csak arra emlékszem, hogy alig kaptam levegőt, hogy a szívem veszettül kalapált, és hogy a mellkasom bal oldala pokolian fájt.”

Kathy a fájdalmai ellenére még bekísérte kislányát az iskolába, elbúcsúzott tőle, majd hazaindult: a mindössze 5 perces utat 20 perc alatt tette meg, hazaérve pedig az első dolga volt, hogy megkérje férjét, vigye őt be a legközelebbi sürgősségi osztályra. Mivel az asztmája miatt különösen fogékony volt a betegségekre, Kathy azt gondolta, az évben már sokadszor, ezúttal is tüdőgyulladása van, így meglepetésként érte, hogy az első vizsgálat után nem engedték haza.

7 különös dolgot tapasztaltak, akik a halálból tértek vissza

Tucatnyi vizsgálattal később kiderült, hogy a fájdalmas tüneteit nem tüdőgyulladás, hanem a tüdejében kialakuló vérrögök okozták. „Az orvosom nem csinált belőle titkot, hogy ha akkor nem mentem volna be, ha később kerülök kórházba, nem tudtak volna segíteni” – idézi fel Kathy, akinek sok egyéb más mellett többek között ezt is sokáig tartott elfogadnia. No és persze azt is, hogy tényleg a szerencsések közé tartozik. Azt mondja, a betegség óta a szorongás állandó kísérője, és jelenleg is csak gyógyszerek segítségével tud úrrá lenni rajta. Mindezek ellenére boldog, és azt mondja, az elmúlt két és fél évben sokat tanult:

Két és fél éve kis híján meghaltam. Azóta minden évfordulót és születésnapot úgy ünneplek, mint soha előtte. Emelem poharam a régi barátaimra és az újakra, megölelem a családomat, és minden áldott nap megünneplem, hogy velük lehetek. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jobban értékeljem az időt, ami megadatott, és nem mellesleg ott segítek és akkor, amikor csak tudok.

Kathy azt mondja, halálközeli élménye hatására többet gondol a halálra. Különösen arra, mi történik majd akkor, ha meghal. „Ami változott, hogy amikor el fog jönni az időm, egészen biztosan tiszta lelkiismerettel és csordultig teli szívvel távozom majd. Az embóliám óta ugyanis mindent megteszek ezért. De ez az idő még nem jött el. Még az életnek van itt az ideje!”