Sokkoló fotókon mutatják meg a nők, milyen együtt élni az endometriózissal

Esvé | 2019. Március 07.
Georgie azért indította a kezdeményezést, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, no és hogy erőt adjon a sorstársainak.

„Az endometriózist sokan a fájdalmas menstruációval azonosítják, pedig ez a betegség nem csak erről szól sajnos. Az endometriózis olyasmi, ami az érintett betegek egész életét megkeserítheti, épp ezért komolyan kell venni” – nyilatkozta a Today.com amerikai hírmagazinnak Georgie Wilmann. A 30 éves fotós a közelmúltban Instagram-kampányt is indított #thisisendometriosis címmel, hogy felhívja a figyelmet erre a sokakat érintő betegségre. És persze azért, hogy erőt adjon a sorstársainak.

A 33 éves Hillary Wright a napokban csatlakozott a kampányhoz – méghozzá saját fotóival. A New York-i nő azt mondja, mikor 2014-ben egyik pillanatról a másikra elviselhetetlen alhasi fájdalmai lettek, azonnal tudta, hogy valami nincs rendben. Az endometriózis diagnózisára azonban innentől kezdve még hónapokat kellett várnia, nem talált ugyanis egy olyan orvost sem, aki valóban komolyan vette volna a panaszait.

A fiatal nő szintén a Today újságírójának nyilatkozott kálváriájáról, interjújában pedig elmondta, azért fordult orvoshoz, mert attól a pillanattól kezdve szinte minden egyes percben elviselhetetlen fájdalmat érzett. „Nem csak a menstruációm előtt, közben és után, hanem mindig. És, hát gondolom, nem kell mondanom, hogy ez egyáltalán nem volt valami kellemes.” Miután több nőgyógyász is hazaküldte azzal, hogy amit érez, teljesen normális, Wright végső kétségbeesésében ápolónő nagynénjének panaszkodott a tüneteiről.

„Ő volt az, aki először felvetette, hogy talán endometriózisom lehet. Neki köszönhetően jutottam el ahhoz az orvoshoz is, aki végül megoperált. Az orvos, aki a műtétet végezte, utólag elárulta, egyáltalán nem gondolta, hogy bármit is talál majd. Épp ezért feltáró műtétet végzett, aztán nagyon meglepődött a rengeteg hegszövet és a ciszták láttán.”

Hillaryt ezután még többször is megoperálták, a képpel, amit a napokban osztott meg Instagram-oldalán a #thisisendometriosis kampány keretében, ezeknek – az életét megváltoztató – beavatkozásoknak állít emléket. És nem Hillary az egyetlen, aki fotót osztott meg a betegségéről: a kampányhoz a kezdete óta több ezren csatlakoztak: egyedülállók, családanyák, transznemű férfiak. Kivétel nélkül mindannyian megosztották a saját történetüket:

„Nehéz volt olvasni a soraikat” – vallja be a kampányt életre hívó Georgie, aki reméli, a fotók hatására az emberek jobban megértik majd ezt a betegséget.

Exit mobile version