Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

Megható okból kér fizetésemelést egy tévészerelőnek a kétgyerekes anyuka

„Ha valaki, Robert igazán megérdemli a kinevezést, vagy a fizetésemelést. Büszke lehet rá a cég, én egészen biztosan nem fogom elfelejteni, amit értünk tett.”

„Én egészen biztosan sose fogom elfelejteni azt, amit Robert ma délelőtt értünk tett” – írta a Robertet foglalkoztató, internet- és kábeltévészereléssel foglalkozó cég Facebook-oldalára Jessica Nash Donnahoo. A kétgyerekes amerikai anyuka a Bored Pandának elmondta, azért ragadott billentyűzetet, és szólalt fel Robert érdekében, mert a szerelő olyasmit tett értük, ami távolról sem szerepel a munkaköri leírásában, és amivel könnyekig hatotta őt: miközben a munkáját végezte, 45 percen keresztül vigyázott Jessica problémás kisfiára is.

Jessica a lapnak elmondta, Sailor, akire azon a délelőttön háromnegyed órán keresztül Robert vigyázott, különleges kisfiú. „Sailor érkezése előtt a férjemmel már jó ideje hiába próbálkoztunk a gyerekvállalással. A sok kudarc után végül az örökbefogadás mellett döntöttünk: Sailor nem sokkal ezután érkezett meg az életünkbe.” Jessica elmondta, hogy a kisfiú két, egymástól független agyi rendellenességgel született, nem sokkal ezután tudták meg.  

„Az egyik rendellenesség következtében Sailornak nem fejlődtek ki megfelelően a látóidegei az anyaméhben, ezért nem lát, a másik miatt pedig állandó rohamok gyötrik” – magyarázza az anyuka, majd hozzáteszi, egy seregnyi orvos, köztük egy gyerekorvos, egy neurológus, egy endokrinológus és egy gasztroenterológus segíti őket abban, hogy Sailor a rendellenességek ellenére is a lehető legteljesebb életet élhesse. „Mindezek és a végtelen szeretetünk ellenére akadnak olyan napok, amikor Sailor vigasztalhatatlanul szomorú. Ilyen volt az a bizonyos nap, mikor Robert megjelent az otthonunkban.”

szerelő tévé internet megható anyuka facebook-poszt

Kép forrása: Facebook

Jessica a Facebook-oldalon közzétett posztban elárulta, aznap Sailor már eleve nyűgösen ébredt, szinte egyfolytában sírt. „A lakás is szaladt, mert miközben igyekeztem megnyugtatni Sailort, el kellett látnom a kétéves kislányunkat is, a férjem pedig dolgozott. Nem szépítem, nehéz nap volt. Aztán megérkezett Robert, ám még mielőtt nekikezdhetett volna a munkának, Sailor egyenesen odarohant hozzá, és felkéredzkedett a karjaiba.”

Az anyuka legnagyobb meglepetésére, Robert nem riadt meg a kisfiú közeledésétől, épp ellenkezőleg. Felvette a kisfiút, és úgy végezte a munkáját, hogy közben ringatta őt. „Jóval több időt szánt ránk, mint amennyit kellett volna neki: még azt is megvárta, míg összehajtogatom a mosott ruhákat, mielőtt visszaadta volna Sailort. Nem tudok elég hálás lenni ezért” – tette hozzá Jessica, aki nagyon boldog, hogy a posztja az angyali természetű szerelőről  vírusszerűen terjedni kezdett.

„Örülök, hogy ilyen sok emberhez eljut, amit Robert tett értünk. Igazán csak az ilyen történetekre van szükségünk, hogy visszakapjuk a hitet a körülöttünk élő emberekben” – zárta a beszélgetést.

Címlap

top