Nem tetszett a menyasszonynak a vendég ruhája, elküldte az esküvőről

Suhajda Zoltán | 2019. Március 25.
A kommentelők szerint nem volt helyénvaló a katonai egyenruha, de a menyasszonynál is komoly gondok vannak.

Egy menyasszony igen drasztikus módon tett arról, hogy biztosan ő legyen a figyelem középpontjában az esküvőn. Az egyik vendég tengerészgyalogos-egyenruhában, sok kitüntetéssel jelent meg lagzin, amit a menyasszony nem vett jó néven.

A nő azt írta a Reddit egyik fórumán, hogy semmi baja a hadsereggel, de az esküvőt szmokingos eseménynek hirdették meg, azaz a férfi vendégeknek legalább a sötét öltöny kötelező. A menyasszony szerint a tengerészgyalogos csak fel akarta hívni magára a figyelmet az öltözetével.

Több mint 300 vendéget hívtunk meg, de senki sem érezte úgy, hogy ki kell tűnnie a tömegből

– írta a menyasszony felháborodottan.

A nő teljesen kiakadt, hogy a fiatal lányok fotózkodtak a katonával, több vendég pedig megköszönte neki a haza szolgálatát. A menyasszony ezt már nem bírta elviselni, és megkérte a veteránt, hogy távozzon az esküvőről.

Fotó: Marines.com

A fórumon katonák is hozzászóltak a témához. Egyikük azt írta, hogy a szabályok szerint civil eseményeken is lehet viselni a katonai egyenruhát, de „igazi seggfejnek” kell lenni ahhoz, hogy valaki egy nem katona esküvőjén, vendégként is abban jelenjen meg. Ráadásul meg sem kérdezték erről az ifjú párt. Ez olyan illetlenség volt, mintha valamelyik nő fehérben jelent volna meg.

A kommentelő szerint azonban még így is túlzás volt a menyasszony viselkedése. Többen osztották ezt a véleményt, másvalaki azt írta: ha az ifjú feleség úgy gondolta, hogy a tengerészgyalogos vele akart rivalizálni, akkor „ott komoly gondok vannak”.

(Mirror)

Exit mobile version