Életmód

Meddőséggel küzdő sorstársának ajánlotta méhét az ötgyermekes anyuka

Aprill évekkel ezelőtt maga is rengeteget küzdött azért, hogy anya lehessen. Szerinte magától értetődő, hogy ilyen előzmények után gondol a sorstársaira is.
méhátültetés adományozás anyaság

Az öt kisgyermeket nevelő amerikai édesanya, Aprill Lanek nem akármilyen gesztust tett a közelmúltban a meddőséggel küszködő nőtársaiért: azután, hogy megszületett az ötödik gyereke, olyan nőknek ajánlotta fel a méhét, akik valamilyen veleszületett szervi rendellenesség vagy kemoterápia miatt, esetleg többszörös vetélés következményeként nem tudják kihordani a gyereküket.

Évekkel ezelőtt én is sokat küzdöttem azért, hogy anya lehessek” – mondta a Scary Mommy újságírójának, majd hozzátette, miután többször is hiába próbálkoztak a mesterséges megtermékenyítéssel, férjével végül az örökbefogadás mellett döntöttek. „Az első fiunk érkezése után aztán minden megváltozott. Éreztem, hogy már sokkal kevésbé szorongok a gyerekvállalás miatt, ezért megpróbálkoztunk egy újabb beültetéssel. És láss csodát, ezúttal sikerült a dolog.”

Aprillnek és férjének egy kisfia és három kislánya született még, az édesanya ezután döntött a méhe eladományozása mellett. „Miután az orvosom ismeretlen eredetű meddőséggel diagnosztizált, összetörtem. Meg voltam róla győződve, hogy soha az életben nem lesznek saját, vér szerinti gyerekeim. Ha csak egyetlen embert megkímélhetek ettől az érzéstől, én már végtelenül boldog leszek” – tette hozzá Aprill, aki a közelmúltban át is esett az élődonoros méhtranszplantáción.

Az átültetést, ami 9 óráig tartott, a dallasi Baylor Orvosi Központban végezték. Aprill elmondta, a központban ez volt a 15. ilyen beavatkozás. Az anyuka elárulta azt is, a felajánlott méh nem marad örökre annak a nőnek a testében, akibe most átültették. „Miután a nő, akinek testébe beültették a méhemet, szült egy-két gyereket, az orvosok eltávolítják a szervet, hogy ne kelljen miatta élete végéig erős immunszupresszánsokat szednie.”

Nem mondom, hogy ez volt életem legkönnyebb időszaka. A vizsgálatok, az utazás és a műtét is kemény volt, de hiszem, hogy megérte. Nem akármilyen dolog megajándékozni egy másik nőt az anyaság lehetőségével. Bízom benne, hogy azzal, hogy megosztottam a történetünket, másokat is inspirálni tudok arra, hogy tegyenek hasonlóképpen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top