Életmód

Zseniális ötlettel segíti rászoruló diákjait egy amerikai iskola

Azon túl, hogy gondoskodnak az éhes diákjaikról, a módszerrel az iskola vezetői még az ételpazarlásnak is ügyesen elejét vették.
étkeztetés amerikai iskola

Lássuk be, nincs könnyű dolga annak, aki ki szeretne igazodni az amerikai iskolák étkeztetési rendszerén. Hát még akkor, ha változtatni is próbálna rajta! A Distractify a témáról szóló cikkében emlékeztet: a legtöbb amerikai általános iskolában igencsak furcsa és szövevényes a szabályozás, és az esetek egy részében egyáltalán nem a diákok érdekeit szolgálja, onnantól kezdve, hogy olyan gyerek elé is kötelező jelleggel ételt tesznek, aki biztosan nem fog enni, egészen odáig, hogy vannak diákok, akik azért nem jutnak meleg ételhez, mert a szüleiknek tartozásuk van.

Arról már végképp nem is beszélve, hogy a legtöbb helyen akkor se vihetik haza a gyerekek a megmaradt ebédet, ha szeretnék: ez ugyanis biztonsági okokból tilos. Nos, egy indianai általános iskolában most éppen ezen próbálnak változtatni, méghozzá az országban meglehetősen úttörő módszerrel: az iskola vezetősége a közelmúltban egy olyan céggel kötött megállapodást, amely arra szakosodott, hogy a nagyobb menzákon megmaradt, konkrétan fel sem használt ételeket lefagyasztható, hazavihető és tápláló ebédekké változtassa, kifejezetten a rászorulóknak.

Elsősorban olyan ételekkel dolgozunk, amiket bár megrendeltek, de végül sosem szolgáltak fel senkinek” – mondja a szóban forgó cég, a Cultivate ügyvezetője, Jim Conklin, hozzátéve, hogy az étkeztetéssel foglalkozó cégek legnagyobb részénél a túlrendelés a fő probléma. „Mindenhol úgy vannak vele, hogy inkább legyen több az étel, mint kevés” – magyarázza a szakember az egyébként nyilvánvaló okot.

Indianában a cég a Natalie Kickel vezette Elkhart Közösségi Általános Iskolával dolgozik együtt, ahol április elejétől minden pénteken húsz rászoruló tanuló előre csomagolt, egészséges ebédet vihet haza magának és családjának a hétvégére. „Be kell ismernem, mostanáig rengeteget pazaroltunk. Egy csomó étel megmaradt mindennap, amivel egyszerűen képtelenek voltunk mit kezdeni. Mostanáig” – mondja az igazgató, aki büszke arra, hogy a ételmentő módszerrel most húsz rászoruló diákjuknak meg tudják könnyíteni az életét, de legjobban abban bízik, hogy a módszerrel példát mutatnak a többi iskolának, és az hamarosan az egész országban, minden érintett tanulónak elérhető lesz. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top