A monogám kapcsolat romantikus túlzás, vagy valóban nincs nélküle jó apa?

Tény, hogy egy hosszabb, főleg egy élethosszra vállalt monogám kapcsolatot nem könnyű fenntartani, és sokan így vagy úgy, de bele is buknak. Elég, ha szétnézünk a közvetlen környezetünkben, ahol a félrelépések és a válások száma egyre csak növekszik, és a randiappok is tele vannak „boldog” házasságban, kapcsolatban élőkkel, akik titkos viszonyt keresnek. Van, aki bevallja a félrelépést, másnak a párja jön rá, egyes kapcsolatokban megbeszélik, máshol inkább hallgatnak róla (egy ideig), mintha mi sem történt volna. Monogámia nélkül azonban az apa hosszú távú nevelői szerepe sem létezne – legalábbis a tudósok ezt állítják.

Monogámia: börtön vagy áldás?

A monogámiát sokan érzik élethosszig tartó börtönbüntetésnek, amiből szabadulni szeretnének. Lawrence Josephs, az Adelphi Egyetem professzora és a párkapcsolatok fejlődését vizsgáló pszichoterapeuta szerint ha egy kapcsolatban nem tudjuk megélni a szexuális vágyainkat, és az érzelmi életünk sivár, valamint az intimitás is hiányzik, biztos, hogy a viszony kudarcra van ítélve. Ettől függetlenül sokan bűntudatból vagy szimpla megszokásból benne maradnak a kapcsolataikban, miközben valami egészen másra vágynak, másról fantáziálnak.

Ha megnézzük a különböző kultúrákat, a monogámia nem egyetemleges norma, azonban tény, hogy a poligámia széles körben nem elfogadott: ugyan a hatvanas-hetvenes évek hippimozgalmai lazítottak az erkölcsökön, a monogámia temetése és a nyitott házasságok ünneplése nem tartott sokáig. A hűség mindig is központi kérdés volt a párkapcsolatokban, a családalapítás egyik feltétele, és bár sokan hivatkoznak arra, hogy nem monogámiára születtünk, kijelenthetjük: a hűség döntés kérdése. Persze ezzel nem azt állítjuk, hogy könnyen meg is valósítható.

Ma már tudományosan is bizonyított tény, hogy genetikailag a monogámia nem az ember természetes állapota. Habár léteznek olyan állatok, amelyek hűségesek párjukhoz, és annak halála után sem választanak mást, az állatvilág jellemzően poligám. És az állatokhoz hasonlóan mi is a legjobbat, a legszebbet, a legerősebbet és a legtermékenyebbet keressük, ha génjeink továbbörökítéséről van szó. Bennünk, nőkben ugyanakkor az is kódolva van, hogy az utód túlélési esélyeinek növelése miatt legalább addig együtt akarunk lenni a másikkal, amíg a gyerekünk nem képes ellátni magát, míg a férfiakat az az ősi ösztön mozgatja, hogy minél több utódot hozzanak létre (bár ha valóban megvalósulna, ma már ez inkább okozna anyagi csődöt a férfiak számára, mint elégedettséget). Vagyis látszólag más a férfi és a nő motivációja.

A hűség döntés kérdése (fotó: iStock)

Csak vágyálom, hogy monogám kapcsolatban éljünk?

David Barash, a Washingtoni Egyetem evolúciósbiológia-professzora szerint az, hogy a monogámia nem a természetes állapotunk, még nem jelenti azt, hogy nem lehetséges kialakítani és jól működtetni egy teljességgel monogám kapcsolatot. Valójában gyakran végezzük jól azokat a dolgokat, amiket eleinte nehézségként élünk meg: például hangszeren játszani sem tudunk egyik pillanatról a másikra, de tanulással fejleszthetjük a tudásunkat. A professzor szerint pontosan így működik ez a monogámia esetében is.

A poligámia biológiai lenyomatát ugyanúgy magunkban hordozzuk, mint annak a vágyát, hogy valakivel élethosszig együtt éljünk, hűségben. Felmerül a kérdés, hogy ha a poligámia evolúciós lenyomatát hordozzuk, miért támogatja a modern társadalom, különösen a nyugati világ a monogámiát? Ha ellentétes a természetünkkel, miért nem elfogadott, ha egy férfinak vagy egy nőnek több partnere is van egyszerre? Különösen érdekes a kérdés annak fényében, ha figyelembe vesszük, hogy Barash elmondása szerint a korai társadalmak nagy része poligám volt. A tudománynak a monogámiára egyelőre nincs pontos válasza, azonban léteznek elméletek, melyek közül az egyik legnépszerűbb a két szülővel járó előnyökre és magára az apaságra épít.

A monogámia előfeltétele az apai szerepnek?

Néhány állat, mint amilyen a teknős, abban a pillanatban, hogy kikelt a tojásból, máris önállóan indul az útjára, azonban ez a jelenség nagyon ritka, és az embernek is évekig szüksége van a szüleire ahhoz, hogy egyáltalán túléljen. Az utódoknak pedig régen nagyobb esélyük volt az életben maradásra, ha mind a két szülő részt vett a gondozásban, nevelésben: amíg az apa vadászott, az anya vigyázott rájuk. Bár közösségekben éltek, egyedül nehézkesen tudták volna felnevelni leszármazottaikat.

Az apa minden kultúrában részt vesz a gyereknevelésben, de tény, hogy a jelenléte sok tényezőtől függ. Az általánosságban elmondható, hogy a férfiak nem fektetnek annyi energiát a közvetlen szülői teendőkbe, mint a nők, azonban fontos szerepük van. Az anya szerepe minden kultúrában és az állatvilágban is univerzális: az összes emlősnél a nőstény hordja ki az utódot, majd táplálja az emlőjéből. Az apa hosszú távú jelenléte viszont ritka az emlősök között, és rendkívül gyakori a madaraknál. A hím madarak építik a fészket, segítenek kikelteni a tojásokat, és a fiókák etetésében, védelmében is jelentős szerepük van. Egyet azonban lényeges kiemelni: megfigyelték, hogy az apa csak olyan madaraknál van jelen hosszú távon – még ha csak egy költési időszakra is –, ahol monogámia van.

Lawrence Josephs szerint a különböző fajok evolúciójának, életmódjának elemzése azt sugallja, hogy az apa jelenléte a monogámiához kötött. Elmondása szerint ez azért van így, mert

ahhoz, hogy az apa jelen tudjon lenni, bizonyosságot kell szereznie, hogy valóban ő az apa, és nem más utódját neveli. Ez a tény növeli a férfi reproduktív sikerét, vagyis legalább a nősténynek hűségesnek kell lennie ahhoz, hogy az apai szerep megjelenjen.

A monogámia az apaság előfeltétele lehet (Fotó: istock)

De miért kellene monogámnak lennie a férfinek, ha több nő nagyobb reproduktivitást biztosíthat? A professzor szerint a válasz egyszerű: azért, mert a nők akkor hajlandóak a férfit választani, ha az monogám, és segíti az utódok nevelését. Vagyis végeredményben mindkét félnek monogámnak kell lennie ahhoz, hogy megjelenjen az apa szerepe.

A kétszülős családmodellre tekintettel az emberek monogám irányban fejlődtek, ami nem jelenti azt, hogy nem vágyunk több partnerre, és azt sem, hogy a monogámia garantálja, hogy sikeres szülők leszünk. Sokan nem képesek jól működtetni a monogám kapcsolatokat, és a narcizmus, a kevés kommunikáció, valamint az empátia hiánya miatt valójában bizonytalanságban élnek egymás mellett. De a pszichoterapeuta szerint az interperszonális készségek és személyiségvonások fejleszthetők, ami által a monogámiában való működésünk is javítható.

A professzor szerint emellett pedig az is nyilvánvaló, hogy a monogámia előnyei nem korlátozódnak a két szülő gyermekgondozására. A kényelmi faktor is szerepet játszhat a monogámia kialakulásában, ugyanis ad egyfajta biztonságot az együttélés során kialakított menetrend. Továbbá az is a monogámia mellett szól, hogy – jó esetben – számíthatunk a másikra a bajban, ha lelki támogatásra, segítségre van szükségünk.