Életmód

91 évesen kezd gyógynövénytermesztésbe a bükki füvesember

Szabó Gyuri bácsinak egy évtizedre előre megvannak a tervei.

91 éves, de nemrég vásárolt húsz hektár földet és tíz hektár erdőt, amelyet a következő tíz évben kíván felfejleszteni Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember. Szabó a Magyar Nemzet újságíróját vezette körbe a birtokán. Azt mondta, azóta szenteli minden idejét a gyógynövényeknek, amióta nyugdíjazták.

Az elmúlt évtizedekben folyamatosan képezte magát, itthon és a határon túl is gyűjtötte az ismeretanyagot. Célja, hogy a teáival, teakeverékei­vel segíteni tudja az embereket a gyógyulásban és a betegségek megelőzésében is. „­Óriási a kereslet a gyógynövényekre, nemcsak itthonról, hanem például Japánból és az USA-ból is sokan érdeklődnek” – újságolta Szabó.

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember (forrás: Nők Lapja)

Azt a részt, ahol első körben gyógynövényeket ültetünk, körbekerítettük, felújítottunk egy pincét, amit raktárként is használunk. Ástunk továbbá négy darab 10-12 köbméteres víztározó medencét, amelyekből gerincvezetéket építünk. A tározókban összegyűjtjük az esővizet, a vezetékre pedig rá tudjuk kapcsolni a locsolókat. Ez nagyon fontos, mert ha szárazság van, akkor az ültetvényeket locsolni kell” – sorolta a birtok körüli teendőket a bükki füvesember.

Elmondta, a birtokra telepítettek már ezer diófát, elültettek ezer bokor ribizlit, hatezer tő fürtös mentát, és készen van a galagonyaültetvény is. Gyuri bácsi elképzelései szerint öt-tíz év múlva körömvirág, fekete nadálytő, szurokfű, citromfű, kakukkfű, levendula, citromillatú macskamenta, orbáncfű, cickafark, csipke, sarlós gamandor és őszi margitvirág terül majd el a lankás domboldalakon.

Szabó babaváró kúrát is összeállított, és ő maga is szigorú diétát követ, saját gyógykészítményeit fogyasztja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top