Életmód

Megható gesztus: kézen fogva ért be a célba két idegen a maratonon

Itt tényleg a részvétel a fontos.

Ha maratoni futásról van szó, a legtöbbek számára nem a győzelem számít, hanem az, hogy bebizonyítsák maguknak: a több hónapnyi kemény felkészülés után testileg és szellemileg is képesek rá, hogy lefussák a távot.

A Pittsburghi Maratonon szívmelengető fotó készült: két idegen, az utolsó két futó kézen fogva tette meg a táv utolsó részét, így támogatva egymást. Laura Mazur és Jessica Robertson után már csak a szervizautó ment, de természetesen engedték nekik, hogy befejezzék a versenyt.

Mazur idén tizenkettedik alkalommal indult a maratonon, Robertsonnak viszont ez volt az első próbálkozása.

(Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top