Életmód

Rágod a körmödet? Így tudod abbahagyni rövid időn belül

A körömrágás rossz szokás, lehet, hogy még a gyerekkorban gyökerezik. Sajnos nem olyan egyszerű abbahagyni, még akkor sem, ha tudjuk, hogy egészségre káros következményei is lehetnek.

A körmeink, a kezünk állapota, ápoltsága sokat elárul akár fizikai, akár lelki állapotunkról. Pont olyan, mint egy névjegykártya: szem előtt van, már az első találkozáskor feltűnik a velünk szemben állónak, hogy szépek, gondozottak-e a körmeink. Komoly esztétikai, egészségi vagy szociális hátrányba kerülhetünk, ha folyamatosan rágjuk körmeinket.

Körömrágás, rossz szokás?

Az onikofágia, vagy kényszeres körömrágás, lehet rossz szokás, de éppen eszért nehéz kontrolláltan lemondani róla. Még akkor sem mindig, ha tudjuk, hogy súlyos következményei lehetnek hosszútávon: a körmeink, kezünk ugyanis baktérium, illetve vírushordozók lehetnek, amik a így a szánkba bekerülve szájüregi, fog- vagy nyelőcsövi betegségeket okozhatnak.

Nem beszélve a társas kapcsolatokban okozott romboló hatásáról. Hiszen, akik rágják a körmeiket gyakran szégyenkeznek emiatt, illetve körmeik állapota miatt, rejtegetik, dugdossák azt. De van megoldás, nem lehetetlen leszokni a körömrágásról:

Aloe vera

Ahhoz hogy a szánkat távol tartsuk a körmeinktől, valami igazán elrettentőre van szükség. Az aloe vera növény számos jótékony hatással bír az egészségünkre, de az íze meglehetősen keserű. Kenjük be körmeinket aloe vera növény nedvével, vagy abból készült géllel, ha egyszer megnyaltuk biztosan nem lesz kedvünk visszatérni. Ráadásul az esetleges bőrbetegségeken is segíthet ez a csodanövény

Egyéb eszközök

Ragtapasz – eleinte nehézkes gyakran cserélgetni a ragtapaszt a körmeinken, de idővel belejövünk. A ragtapasz pedig megakadályozza a körömrágást, hiszen ki szeretne ragtapaszt nyalogatni?

Kesztyű – ez főleg akkor tud hasznos lenni, ha télen szeretnénk leszokni a körömrágásról.

Gél és tippek – Ha körmeink még nem gombásak, illetve viszonylag egészségesek a géllakkot és a felhelyezett tippek is hatásosak lehetnek, fizikai akadályt képezve. Ráadásul még széppé is varázsolják korábban eldugdosott körmeinket.

Helyettesítő – rágjunk valami mást a körmeink helyett: gyümölcsöt, répát, vagy édesgyökeret, ami ráadásul még nyugtat is. Legyen a kezünk ügyében egy stresszoldó kislabda vagy párna, amit nyomkodhatunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top