Életmód

Hírből sem ismerik a rákot, és 65 évesen is szülnek. Ők a hunzák!

A pakisztáni hegység északi lábánál élő népcsoport tagjai mosolygósak és életvidámak.

A Kasmír északnyugati részén élő hunza népcsoport a tudósok szerint az egyetlen emberi közösség, ahol ismeretlen a rákbetegség, ugyanis eddig senkit sem kellett daganatos betegséggel kezelni.

A pakisztáni hegység északi lábánál élő népcsoport lélekszáma 87 ezer körül lehet. Úgy néznek ki, mint akik nem erről a bolygóról származnak. Mosolygósak, életvidámak és erősek. 120 évig élnek – de állítólag volt 160 éves embertársuk is –, az asszonyok pedig akár 65 évesen is gyermeknek adnak életet.

Szinte minden egyes nap 15-20 kilométert gyalogolnak, számukra ez nem nagy teljesítmény, egyszerű napi rutin. Csak reggel, majd dél körül ülnek asztalhoz. Nem vacsoráznak, és napközben sem nassolnak.

Ha kíváncsi vagy, miből áll a hunzák étrendje, olvasd el a Melinda.cafeblog.hu bejegyzését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top