Életmód

Szétkapkodták a tamponos könyvet

Egy feminista civilszervezet meglepő, de frappáns módon tiltakozik az ellen, hogy Németországban luxusterméknek számít a női higiéniai segédeszköz, és ezért magasabb adó sújtja.

Azonnal szétkapkodták az első tízezer példányt abból a formabontó könyvből, amelyben egy feminista érdekvédelmi szervezet tizenöt tampont rejtett el – írja a Guardian híre alapján az Index.

Fotó: Unsplash

A meghökkentő akciót a német Female Company szervezte, amely így tiltakozik az ellen, hogy az országban luxusterméknek számít a tampon, ezért 19 százalékos forgalmi adót kell fizetni utána – míg a könyvek adója például csak 7 százalék.

A szervezet korábban 175 ezer aláírást gyűjtött azért, hogy rávegye a politikusokat: mérsékeljék a női higiéniai segédeszközök áfáját, de sajnos hiába, ezért most a The Tampon Bookból is elküldtek száz példányt a Bundestag képviselőinek.

A könyvet egyébként 3,11 euróért (kb. ezer forintért) árulják, és a tamponokon kívül a menstruációról szóló történetek vannak benne a bibliai időktől napjainkig.

A menstruációs szegénység egyébként nagyon is komoly, sokakat sújtó probléma, mi is foglalkoztunk már vele korábban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top