Nem véletlenül érzed magad kicserélve egy tengerparti nyaralás után

Bagaméri Viki | 2019. Június 25.
A tengerparti nyaralás alatt nemcsak bronzszínűre sülhetsz, hanem kisimulhatnak tépett idegeid, fogyhatsz, feszesedhetsz, és fiatalodhatsz is. Mutatjuk, miért érdemes máris előkapni a bőröndöt és a nagy kékség felé venni az irányt.

Minél több időt töltesz a tengernél, annál jobb. A sós víz és levegő, a homok, a tenger morajlása, a napsütés és társaik már néhány óra leforgása alatt éreztetik áldásos hatásukat, amit mindannyian megérdemelnénk a dolgos hétköznapok után.

1. Feltölt D-vitaminnal

A napsütés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szervezetünk előállítsa az egészséges működéséhez rendkívül fontos D-vitamint, amiből a szükséges napi mennyiséget szinte senki nem képes kizárólag az elfogyasztott ételekből magához venni. A szakértők szerint a túlzottan erős védelmet ígérő fényvédők útját állhatják ennek a kedvező folyamatnak, ezért érdemes naponta 15-20 percet naptej nélkül eltölteni a vízparton – szigorúan a napozás szempontjából veszélyesnek nyilvánított, 11 és 15 óra közötti időszakon kívül! Ha jobban belegondolunk, ez nem is olyan nehéz feladat.

2. Csodát tesz a bőrrel

A vizes homoknál keresve sem találhatnál jobb testradírt, arról nem is beszélve, milyen jót tesz a talpadnak! Ennél természetesebb módszer aligha létezik arra, hogy megszabadulj az elhalt hámsejtektől, és a bőröd bársonyos tapintású, üde és friss legyen.

Fogadjunk, megkívántad a tengerparti nyaralást! (Fotó: Image by Free-Photos from Pixabay)

Sétálj sokat a homokban ott, ahol a hullámok a partot nyaldossák, és meglátod, a lábfejed egészen újjászületik! Ráadásul a tengervízben rengeteg olyan ásványi anyag található, ami rugalmasabbá és feszesebbé teszi a bőrt, emiatt érdemes gyakran elmerülni a habokban. A napfény, megfelelő fényvédelem mellett, számos bőrproblémára lehet gyógyír, ez plusz egy ok a sütkérezésre.

3. Természetes antidepresszáns és hangulatjavító

Számos kutatás bebizonyította, hogy a tenger és a napfény külön-külön is, de együtt aztán pláne gyógyítják a lelki sebeket. A természet közelsége segít, hogy megszabadulj a stressztől, a negatív gondolatoktól és a szorongástól, miközben észrevétlenül javítja a hangulatodat. Nem véletlen, hogy a nyári hónapokban, amikor jóval több jut mindannyiunknak a napfényes órákból, sokkal jobban érezzük magunkat a bőrünkben, mint télen, amikor hamar sötétedik, és tombolnak a mínuszok.

4. Garantáltan kizökkent a taposómalomból

A monoton és szürke hétköznapok legjobb ellenszere egy tengerparti kiruccanás, ahol jó esetben még hírből sem ismered a stresszt.

Hogy ezt a hatást maximálisan kiaknázhasd, ne vidd magaddal a munkát a nyaralásra, és eszedbe se jusson a napernyő alatt frissítgetni a céges e-mailjeidet!

Ahhoz, hogy a tenger közelsége valóban pihentető legyen, minden idegszáladdal add át magadat a vakációnak. Ha ez elmarad, ne csodálkozz, ha nem töltődsz fel a nyaralás alatt úgy, ahogy szeretnél!

5. Elsimítja a lélek gyűrődéseit

Tudtad, hogy a talpadon szép számmal találhatók idegvégződések, amelyeket stimulálva az egész tested működését befolyásolhatod? Ha mezítláb sétálsz a vizes homokban, nemcsak egy kisebb talpmasszázs jótékony hatásait érezheted, hanem a stressz-szintedet is jelentősen csökkentheted. Ha lehetőséged nyílik rá, a sétát időzítsd reggel minél korábbra, amikor még nem népesítik be a fürdőzők a partot, mert így a tenger morajlását is zavartalanul hallgathatod, ami szintén pihentetően hat az idegekre, és segíti a relaxációt. Ha behunyt szemmel lazítasz egy kicsit a parton, még a jó közérzethez nagyban hozzájáruló szerotoninszinted is emelkedhet!

6. Mozgásba hoz

Való igaz, hogy nagyszerű érzés a parton heverészni és süttetni a hasadat, de egy álló hétig időpazarlás lenne kizárólag ezzel foglalatoskodni. Sétálj nagyot a homokban reggel vagy este (de semmiképp se a tűző napon!), kocogj a parton, ússz minél többet, próbáld ki a vízi gimnasztikát, búvárkodj, játssz strandröplabdát, vagy szörfözz! Ha így teszel, nem csak bronzszínű bőrrel térhetsz haza, hanem jó formában is, hiszen elejét veheted annak, hogy plusz kilókkal gyarapodj a nyaralás alatt, sőt akár még fogyhatsz és formálódhatsz is!

7. Felszabadítja a légutakat

A tenger közelében nemcsak a víz, hanem a levegő is sós, aminek bizonyított a jótékony hatása a légzőszervekre. Lélegezz minél mélyebbeket a parton, hogy az értékes ásványi anyagokban gazdag levegő „nagytakarítást” végezhessen a tüdődben és a légutakban! Ne lepődj meg, ha a nyaralás első napjaiban nátha nélküli orrfolyást tapasztalsz, az nem más, mint a felső légutak megtisztulása. Ha allergiás vagy asztmás van a családban, neki tényleg receptre kellene felírni a tengerparti légzőgyakorlatokat!

8. Hozzásegít a pihentető alváshoz

A mediterrán országok lakói esküsznek arra, hogy a tenger kifáraszt, ami jó hír azoknak, akik alvásproblémákkal küzdenek. Ez a „varázserő” állítólag a gyerekeknél is működik, ezért egy vízparton töltött nap után nem csoda, ha korábban fekszenek a megszokottnál, és jobban is alszanak, mint otthon!

9. Kedvezően hat az immunrendszerre

Ahogy azt már említettük, a napfény hatására szervezetünk nagyobb mennyiségben termeli a D-vitamint, ami az immunrendszer működését is pozitívan befolyásolja. A tengervízben található ásványi anyagok szintén erősítik testünk védelmi rendszerét, segítik a méreganyagok távozását és a kisebb sebek, sérülések gyógyulását is gyorsíthatják, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatásuknak köszönhetően. A tengeri levegő magasabb jódkoncentrációja is hozzájárul az immunrendszer turbójához, amire nem csak a téli hónapokban van szükségünk!

10. Természetes vízhajtó

A vízben tett séta felpezsdíti az egész test vérkeringését és elősegíti a feleslegesen visszatartott víz távozását, ami látványos változást hozhat azoknál, akik lábdagadással küzdenek. Mindez kedvezően hat az anyagcserére és a szervezet méregtelenítő folyamataira is, s ha elég idő áll rendelkezésünkre, az eredmény akár kilókban is mérhető. A vízben tett sétához kétszer annyi energiára van szükség, mint a szárazföldi gyalogláshoz, vagyis ez az egyszerű mozdulatsor is felér egy klassz kis edzéssel!

Exit mobile version