Életmód

Idén nyáron cseréld evezőre vagy bringára a napozóágyat!

A szabadság alatt a parton henyélni, éjszaka pedig orrvérzésig bulizni vonzó, ám mégsem a legjobb ötlet. Ne herdáld el a régen várt, jól megérdemeltet, hanem csapj a lovak közé, mozogj és élj! A vakáció azért van, hogy testileg és lelkileg is feltöltődjünk.

Visszaszámlálás indul, pár nap, és itt a nyár. Nem számít, hogy évtizedekkel ezelőtt kinőttünk az iskolapadból, még mindig tűkön ülve várjuk a nyári szünetet, és az egyetlen gondolat, ami átsegít minket a munkás hétköznapokon, hogy hamarosan belevethetjük magunkat a jól megérdemelt vakáció örömeibe.

Lelki szemeink előtt már ott lebeg a kép, ahogy a tengerparton fekve, jeges koktélt szürcsölve süttetjük a hasunkat, és a legnagyobb távolság, amit gyalog megteszünk, az a hotel éttermének svédasztalánál véget is ér.

Csakhogy idén nyárra ennél sokkal izgalmasabb ötletünk van, ami ezerszer jobban feltölt majd, mint egy egyhetes henyélés.

Hidd el, minél fáradtabbnak érzed magadat, annál jobbat fog tenni neked egy sportos vakáció.

A kihívás és a kaland felfrissít

Bár logikusnak tűnik, hogy minél többet pihenünk, annál felfrissültebben térhetünk haza a nyaralásból, ez az elmélet mégis hibás. Valójában az agyunk és a testünk is sokkal jobban értékeli, ha újfajta élmények és kihívások elé állítjuk, mikor végre kiszabadulunk a mindennapi, 8-tól 5-ig tartó mókuskerékből.

Legyen szó vadvízi evezésről, kerékpártúráról, hegymászásról, jógatáborról, búvárkodásról vagy szörfözésről, a lényeg, hogy lépjük át a komfortzónánk határait, keressünk új kalandokat, mozgassuk meg a munkától megfáradt testünket és elménket, és érjünk el új célokat.

Egy egyhetes aktív nyaralás sokkal jobb hatással van az egészségünkre és a lelkiállapotunkra is, mint ha ugyanezt az időt délig alvással, majd egész napos heverészéssel töltenénk. Az all inclusive, „halálra eszzük-isszuk magunkat, és naphosszat csak süttetjük a hasunkat” típusú üdülést felejtsük el, mert annak a végére csak pár kiló súlyfelesleg, felborult napirend és betompult agy lesz a jutalmunk.

Ezzel ellentétben, ha körbebiciklizzük a Balatont, megtanulunk szörfözni a portugál hullámokon, benevezünk egy gyalogtúrára az Alpokban, vagy kajakkal felfedezzük az Adria partjait, fittebben, egészségesebben, szellemileg és testileg felfrissülve térhetünk haza, kellemes fáradtságérzet kíséretében.

Ki ne szeretne ilyen látvány mellett tekerni? (Fotó: Farkas Melinda/MTI)

A sportos nyaralás elősegíti a hangulatjavító szerotonin termelődését, valamint a fájdalomcsillapító és általános jó érzést okozó endorfinok felszabadulását az agyunkban. Ezáltal oldja a stresszt, és nem mellesleg valóban kikapcsol minket, mivel az új kihívások teljesen elterelik a figyelmünket a hátrahagyott hétköznapokról, az okostelefonunkról és a laptopunkról.

Garantált, hogy nem fogod a munkahelyi e-maileket és a Facebook-hírfolyamot csekkolgatni, miközben épp lóháton bejárod Toszkána domboldalait, a halakat kergeted a tenger fenekén, vagy mountain bike-kal úttalan utakon tekersz.

Ne aludd át a nyaralást, mert hamar véget ér a szabi

Utazhatunk egyedül, a párunkkal, a csajokkal vagy épp családostul a gyerekekkel, számtalan aktív üdülési lehetőség közül választhatunk bel- és külföldön egyaránt. Ne ijedjünk meg attól, hogy ezek az utazások korai kelésekkel, szoros napirenddel vagy épp teljesítendő távokkal vannak megtűzdelve, mindez ugyanis jót tesz az elménknek, és segíti a nyaralás utáni visszarázódást a munkába.

Ha vakáció címszóval mindennap délben kelünk, hajnali egykor fekszünk, és a kettő között egy hop on-hop off buszon üldögélve nézzük meg a várost, garantált, hogy mikor visszaállnak a szorgos hétköznapok, kis híján belehalunk, amikor megszólal reggel hatkor az ébresztőóra.

Viszont ha a szabadság alatt is tartunk egy napirendet, jógával köszöntjük a napfelkeltét, vagy már a hőség beállta előtt letudunk jó pár kilométert a bicikli- vagy gyalogtúrából, az egyrészt lehetővé teszi, hogy sokkal több élményben lehessen részünk a rövidre szabott szabadság alatt, másrészt, mikor visszatérünk a munka világába, nem lesz probléma a reggeli felkeléssel. Mindemellett ha aktívan töltjük a szabadnapjainkat, vagyis jól elfáradunk, az megszünteti majd a stressz okozta alvási problémáinkat is. Magyarul: alszunk, mint a bunda.

Az elménk igényli a folyamatos kihívásokat, és motiválóan hat ránk, ha célokat tűzünk ki magunk elé, igen, még pihenés közben is. Pont ez benne a lényeg, hogy ilyenkor olyan dolgokban próbálhatjuk ki magunkat, amik merőben különböznek a szürke hétköznapok kihívásaitól.

Mikor ott állunk majd a hegy lábánál, amit aznap meg kell másznunk, vagy a zubogó folyó partján, amin egy raftingcsónakkal kell valahogy eljutnunk a következő állomásig, lehet, hogy egy pillanatra elgondolkozunk, hogy mi a fenét keresünk mi itt. De amint megtesszük az első lépéseket, a kíváncsiság és adrenalin végigvisz minket az úton, és az élmény, a tudat, hogy erre is képesek vagyunk, teljesen feltölt majd minket, és ez a pozitív hatás jóval tovább kitart, mint a pár napos szabink. Ha képesek vagyunk motivációra lelni pihenés közben is, az az igazi szabadság.

A raftingot próbáltad már? (Fotó: istock)

Lásd a világot új perspektívából

Azért utazunk, hogy új helyeket, embereket és kultúrákat ismerhessünk meg. Felfedezhetjük hazánk tájait vagy épp a világ legtávolabbi pontját is, és ha bátrak vagyunk, és letérünk a kijelölt, unalmas turistaútról, egy teljesen más élményben lesz részünk. Sokkal jobban megismerhetjük az úti célunkat, ha teljesen belevetjük magunkat.

Ma már rengeteg kalandtúra vagy épp sporttábor közül választhatunk, és kezdőként is bátran nekivághatunk jó néhánynak. Számtalan bicikli- és gyalogtúra vár ránk hazánkban vagy akár a környező országokban is, ha nem szeretnénk messzire utazni.

Irány a Mátra, a Börzsöny, a Balaton-felvidék vagy akár az egész Kárpát-medence! Ha két keréken vagy gyalogszerrel hódítjuk meg őket, sokkal maradandóbb élményben lesz részünk. Sosem felejtjük majd el, hogy milyen érzés volt felkapaszkodni egy csúcsra, vagy épp megpihenni egy hangulatos helyi vendéglőben.

A vízi sportok és az adrenalin szerelmeseit a raftingtúrák garantáltan felrázzák majd. Szlovénia, Románia, Ausztria és Horvátország gyors sodrású folyói gondoskodnak róla, hogy eszünkbe se jusson a munka, mialatt nyaralunk, és körülvesz minket a az érintetlen természet.

Ha kevésbé rázós evezésre neveznénk be inkább, a kajaktúrákat nekünk találták ki. Az Adria partjait és szigeteit kajakkal bejárni egy életre szóló élmény. Portugália hullámai pedig tökéletes helyszínül szolgálnak a szörfözni vágyók számára, ráadásul két szörflecke között élvezhetjük a portugál vendégszeretetet és a finom borokat.

Egy teljesen új világ tárul elénk ha békatalppal a lábunkon fedezzük fel a tengereket és az óceánokat. Búvárkodás közben igazi szellemi és fizikai kihívás előtt találjuk majd magunkat, ami segít elengednünk minden stresszt.

Hasonló élményben lehet részünk, ha idén benevezünk egy jógatáborba. Mehetünk ezért egészen Baliig vagy Indiáig, ha közben szeretnénk világot is látni, de akár Pilisszentlélek is ideális helyszín lehet, hogy aktívan pihenjünk és feltöltődjünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top