nlc.hu
Életmód
Elhunyt a fogamzásgátló magyar származású feltalálója

Elhunyt a fogamzásgátló magyar származású feltalálója

George Rosenkranz nagyon szép kort, 102 évet élt meg.

102 éves korában elhunyt George Rosenkranz, zsidó-magyar származású tudós, aki egyike volt annak a három vegyésznek, akik megalkották az első fogamzásgátló szert.

Rosenkranz 1916-ban Budapesten született. Svájcban tanult vegyésznek, 1940-ben doktorált, majd a II. világháború alatt a nácik elől Kubába menekült.  

George Rosenkranz

George Rosenkranz (Forrás: Wikipedia)

Két társával kifejlesztette a Norethindront, melyek előbb termékenységi kezelésekhez használtak, majd ötéves kísérletezés után bebizonyították, hogy a fogamzásgátlásban is alkalmazható.

A világháború után a Syntex Corp. kutatási igazgatója, később pedig elnöke lett, 1981-ben vonult vissza.

Több száz tudományos publikációt írt, és 150 szabadalom fűződik a nevéhez.

Mindemellett kiváló bridzsjátékos volt, bajnokságokat is nyert.

Felesége, két, még életben lévő fia és kilenc unokája gyászolja.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top