Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem

#IRIGYSÉG, #FÉLTÉKENYSÉG: sárga és zöld filter a közösségi médiában

A közösségi média világa, a mások kiposztolt életdarabkáinak mindennapos kukkolása a történelemben eddig példátlan módon szembesít minket az irigység és a féltékenység bántó érzeteivel. De válhat-e javadra a Facebook és az Instagram csillogása?

Először mutatunk három, az életből vett példát. Az első kettő szereplői nem kívánják az arcukat adni mindehhez, a harmadik bejárta a világsajtót: 

  1. Van egy család, szinte minden hétvégén elutaznak valahová. A gyerekek gyönyörűek és boldogak, jól teljesítenek az iskolában, a szülők arca sugárzik a büszkeségtől. A Facebookon. A valóságban gyámügyi pert indítottak a szülők ellen, amiért súlyosan elhanyagolják a gyerekeiket, és a nagymama kénytelen nevelni őket. A gyerekek azért tanulnak jól, hogy végre szeressék őket a szüleik.
  2. Van egy pár, most született kisbabájuk. A férfi soha nem volt még ennyire szerelmes, és olyan jó látni, hogy végre benőtt a feje lágya, és olyan apává és odaadó férjé vált, akire minden gyerek és nő vágyik. A Facebookon. A valóságban heti négyszer megy le a kocsmába a barátaival, a felesége egy kezén meg tudja számolni, hányszor volt ott a fürdetésnél, és az utóbbi időben kapott egy fülest, hogy a férfi már akkor is csalta, mielőtt még teherbe esett volna.
  3. Van egy lány: influenszer, life-coach, vegán, környezetvédő, a válaszkész nevelés híve. A Facebookon. A valóságban múltkor rajtakapták, hogy egy étteremben halat evett, mert hiánybetegség alakult ki nála. Van úgy, hogy mosódió helyett megveszi a 2 in 1 mosókapszulát a kínainál, mert annak valójában jobban szereti az illatát, mostanában pedig iszonyatos lelkiismeret-furdalás gyötri, amiért titkon a gyerekét hibáztatja azért, amiért semmi sem maradt a régi életéből.

Az én életem sem teljesen olyan, mint a Facebookon, sőt a tiéd sem. De akkor mégis miért irigykedünk ennyit a másik közösségi média életére?

Minél többet lógunk a közösségi oldalakon, annál rosszabbul érezzük magunkat (Fotó: istock)

Irigység-járvány a Facebookon

A közösségi média egy olyan világot teremtett, amelyben mindenki fantasztikusnak tűnik, kivéve persze minket. Az irigység korában élünk: létezik már konyhairigység, gyerekirigység, karrieririgység, hasizomirigység, vakációirigység – utóbbi most különösen aktuális. A féltékenység évezredek óta jelenlévő, önmagunk nem értékeléséből és mások kontrollálni vágyásából fakadó, közös emberi érzés: már Arisztotelész is megírta róla, hogy az irigység nem más, mint a

„másik jó szerencséje felett érzett fájdalom”,

Gergely pápa pedig a hét halálos főbűn közé emelte. Az érzés senkit sem került el, féltékenyek és irigyek voltak az ókori istenek, irigykedtek a mesék szereplői is, nagyobbik testvérek a legkisebbre, mostohák a mostohalányukra. A közösségi média megjelenésével azonban az irigység túlságosan is szélsőséges méreteket öltött – ezt állítja legalábbis Ethan Kross, a Michigani Egyetem pszichológiaprofesszora, aki a Facebook jólétre gyakorolt hatását vizsgálja. A photoshoppolt életek – mint mondja – olyan mértékben elárasztanak minket, hogy az egyedülálló az emberiség eddigi történelmében. „Nekem miért nincs”, „neki miért van”, „neki könnyű”, „neki bezzeg megadatott”, „ő meg sem érdemli”, „pedig nem is olyan szép” – a Facebook, a Twitter, az Instagram használata csak erősíti bennünk ezt a mélyen gyökerező pszichológiai problémát, és a másokkal való összehasonlítás folyamatossá, állandó napi tevékenységgé válik.

12 főbűn az nlc-n

Az nlc új sorozatában azokról a főbűnökről szeretnék beszélni tabuk nélkül, amelyek részei a mindennapjainknak, mégis valamiért szemlesütve emlegetjük őket, mintha igazi bűnösök lennénk. Ez persze nem egy nagy online búcsúcédula-börze, senkit sem szeretnénk feloldozni. Egyszerűen arról van szó, hogy ideje nyíltan beszélni arról, hogy vannak bőven gyengeségeink, amit hol elég elfogadni, hol pedig érdemes mélyrehatóbban foglalkozni vele. Mostantól kezdve tizenkét hónapon át minden hónap első péntekjét a bűneinknek szenteljük. Az első hónap a féltékenységé.

Itt találod a témában további cikkeinket:

Holdampf Linda nem akar többé kamuban élni

Mérgezheti a párkapcsolatokat a féltékenység

Féltékenység a filmekben

 

Ezek az összehasonlítások ráadásul nem reálisak, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a képekre számtalan filtert lehet tenni. Ennek ellenére hiába tudjuk, hogy a valóság egy igencsak megszerkesztett változatát látjuk, a #nofilter hashtag mégsem véd meg minket az irigység érzelmi erőterétől. Hiába tudjuk, hogy a bemutatott képek és narratívák nem valósak, hiába beszéljük ki a barátainkkal, hogy kár a Józsira féltékenynek lenni, mert csalja a nője, és racionalizáljuk a dolgot, érzelmi szinten ezek mégis mind nyomógomboknak számítanak. Ha pedig ezek a képek és narratívák pont azt mutatják, ami nekünk nincs, de nagyon vágyunk rá, akkor a hatás igencsak erős lesz.

Az Instagram és a valóság (Fotó: bridiebythesea)

Hogy felfedezzék, milyen szerepet játszik az irigység a közösségi média használatunkban, Kross és csapata egy kutatásban megvizsgálta, milyen kapcsolat van a passzív Facebook-használat, mások online életének kukkolása (voyeurizmus) és az irigység között. A résztvevők napi öt alkalommal két héten át üzeneteket kaptak, melyben arról kérdezték őket, hogyan használták a Facebookot, és hogyan érzik most magukat az előző üzenet óta. Az eredmény azt mutatta, minél többet tartózkodtak a Facebookon, annál nagyobb irigységet tapasztaltak meg, és annál rosszabb volt a közérzetük.

Irigység vs. irigység

„Különbséget kell tenni irigység és irigység között – mondja Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. – Van destruktív, romboló irigység, és van elfogadható, nem patológiás értelemben vett, normális irigység. Utóbbi érzés arról szól, hogy a másiknak van valamije, ami nekünk nincs. Ettől azonban nem kell megijednünk, csupán tudatosítanunk az érzést, amely akár motiváló erővel is tud hatni arra, hogy mozgósítsuk saját erőforrásainkat, megoldási stratégiáinkat annak érdekében, hogy elérjük azt, ami a másiknak van. A problémás, patológiás működés akkor kezdődik, amikor az ember viselkedésében egy olyan működési mód kerül előtérbe, hogy el akarja venni azt, ami a másiknak van. Ez nem fizikai elvételt jelent, inkább egy olyan viselkedést, amely ártó a másikra nézve. Ilyenkor azzal oldjuk saját hiányérzetünket, hogy a másik boldogságát ássuk alá, elvéve tőle azt az érzést, amire irigyek vagyunk.” A szakember szerint ennek a működésnek a hátterében az áll, hogy az illető nem bízik saját erőforrásaiban. „A közösségi médiában gyakori, hogy ezt az irigységet, csodálatot, elismerést direkt, akár provokatív módon akarjuk másokból kicsikarni, majd ebből a csodálatból, a lájkok számából táplálkozni, önértékelésünket erősíteni. A másik oldalon pedig valóban kialakulhat az irigység, ami megnyilvánulhat abban, hogy az irigykedő passzív ellenállóvá válik, és nem lájkolja a másikat, vagy pedig hamis képet kezd mutatni arról, mennyire örül a másik boldogságának.”

„Me, my selfie, and I” – a Snapchat diszmorfia

Vannak olyan esetek, amikor valójában egyáltalán nem irigylésre méltó az, akinek a képernyő mögül nézve, tökéletesnek tűnik az élete vagy a kinézete. A Snapchat és a Facetune révén elterjedő képszerkesztő alkalmazásokkal létrehozott fizikai „tökéletesség” normává vált a közösségi médiában, de testdiszmorfiás zavart, „Snapchat diszmorfiát” okozhat a felhasználókban a Boston Medical Center kutatói szerint. A testdiszmorfiás zavar (BDD), valamely képzelt vagy elnagyolt testi deformitástól való kóros aggodalom; tünetei között szerepel a saját test észlelésének zavarai, a kóros elégedetlenség bizonyos testrészekkel kapcsolatban, a hibás testfelületek elrejtése, állandó ellenőrzése, amely jelentős szorongással jár. A kutatók úgy vélik, hogy a közösségi oldalakra feltöltött fotók manipulálásával foglalkozó tinédzser lányok veszélyeztettek a leginkább, akik valóságos szelfifetisisztaként (szelfitisztaként?) a közösségi médiát saját kinézetük érvényesítésének eszközeként használják. A Facebook a plasztikai sebészek szerint is negatívan hat az önképünkre: 55 százalékuk egy 2017-es felmérésben arról számolt be, hogy egyre gyakrabban keresik fel őket olyan páciensek, akik azt szeretnék, ha szebbnek látszanának a szelfiken, de a szépészeti beavatkozások inkább súlyosbítják az alapproblémát.

VS.

Vannak azonban olyanok is, akik megpróbálják felvenni a harcot a valóságot aligha tükröző szelfik ellen: fiatal Instagram-influenszerek körében egyre növekvő tendenciát mutatnak az „Instagram vs. való élet” vagy „közzétett vs. törölt” képsorozatok. Sara Puhto ex-fitnesz instagrammer például eleinte folyamatosan a clean eating szokásait, edzéseit és lenyűgöző fizikumát dokumentálta az oldalán, de egyre jobban kiábrándult a valóságtól teljesen elrugaszkodott fitnesz képekből, beleértve a sajátjaiból is. Ma már azt szeretné, ha a világ is felismerné, hogy az Instagram-modellek nem mindig néznek ki úgy, mint a képeiken, ezért rendszeresen közzétesz „előnytelen”, vagyis inkább élethű képeket is önmagáról. És még mielőtt teljesen kikészülnénk, amiért egyik spontán fotónkon sem vagyunk túl irigylésre méltóak, nem árt tudnunk, hogy egyetlen fotó sem tükrözi igazán, ahogyan a valóságban kinézünk, hiszen a kamera másképpen működik, mint az emberi szem, ezáltal pedig egy úgynevezett „szelfitorzítás”, egy optikai illúzió keletkezik a 3D-ből 2D-be való átalakulás során, túlzottan hangsúlyossá téve hibáinkat. Sőt egy 2018-as tanulmány azt is kimutatta, hogy, ha 30 cm-ről készítünk portrét (ahelyett, hogy inkább másfél méterről kattintanánk a gépet), az kb. 30 százalékkal növeli orrunk méretét optikailag. Biztosan van miért irigykednünk mások szelfi-kinézetére ezek után?

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Negative thoughts 🌿 Whenever I went to the beach or a pool, I would suck in and sit really unnaturally to make myself look as small as possible because I was insecure about my tummy because I thought it was “too big”. I would think that if I worked out enough or ate healthy enough that I would just start feeling better about how I looked. The truth is, when I worked out and ate healthy I just kept thinking I need to do more and what I was doing wasn’t enough. I only started feeling comfortable in my skin when I realized everyone had these thoughts. Everyone has insecurities. Most people suck in their tummies, flex constantly or sit in an uncomfortable way or hide their insecurities to make themselves “look better”. But there is nothing wrong or unnatural about how we look without these things. Our relaxed bodies are normal, they look good!!! We should all just slowly start flaunting our insecurities. Because the more people that sit without sucking in their tummies, or start posting photos of themselves not sucking in/flexing, we can start becoming comfortable with the idea that our bodies are actually completely fine and beautiful the way they are. Next time you’re in a bikini or in swimming shorts, just relax your body, don’t worry about how you look!!! You could be helping someone else who is insecure by relaxing your body and helping them realise that they shouldn’t care about what other people think either! The thing that needs changing is the way we view our bodies and insecurities!! 🌴☀️ ------------------------------------------ . . . #bikinibody #bikiniready #instagramvsreality #noshameinmygame

Sara Puhto (@saggysara) által megosztott bejegyzés,

Saját online avatárjainkat is irigyeljük

Aki napi több tucat fotót vagy szelfit tesz fel valamelyik közösségi média oldalra, az egyáltalán nem biztos, hogy irigylésre méltó, sőt éppen ellenkezőleg: lehet komoly pszichés problémával, megfelelési kényszerrel küzd. Míg másokat irigyelni lehet káros, van ennél károsabb szokás is: olyan életet felépíteni, amely csak online állja meg a helyét, miközben a saját offline életünk üres vagy félelmekkel teli hellyé válik. Szakértők szerint szélsőséges esetekben akár az is előfordulhat, hogy saját online avatárjainkat kezdjük el irigyelni. Ebben a tudathasadásos állapotban karcsúsító szűrőn keresztül nézzük magunkat, miközben mozgáshiányos életet élünk. Egy fotó kedvéért minden reggel megszórjuk a müzlinket kifejezetten ízetlen ehető virágokkal, hogy aztán a valóságban a kukában landoljon az egész az egyébként rendetlen konyhánkban. A felfújható unikornist pedig nem tudjuk már hova tenni a zsúfolt lakásunkban, miután az Instagram-történetünk véget ért. Izzadva próbáljuk megtalálni a legjobb kameraszöget, ahonnan az életünk hibátlannak tűnik, csak azért, hogy kivívjuk mások irigységét, vagy eltakarjuk saját problémáinkat, miközben a nem szelfibarát dolgokat és embereket megpróbáljuk kiiktatni a fotóról.

Párkapcsolati konfliktusok és a Facebook

A közösségi média oldalak példátlan hozzáférést biztosítottak barátaink, ismerőseink, romantikus partnereink életéhez. Párkapcsolataink immár Facebook-hivatalossá váltak. Kutatások világossá tették, hogy a Facebook-felhasználóknak gyakran adódhat konfliktusuk párkapcsolatukban a másik Facebook-tevékenysége miatt, féltékenységet érezhetnek, sőt rengeteg időt eltölthetnek azzal, hogy a másik után a Facebookon kémkedjenek. „A féltékenység hasonló érzés az irigységhez abban az értelemben, hogy a féltékeny ember önbecsülésében sérült, önmagát nem értékeli sokra, és egy állandó készenléti állapotban van, nehogy elhagyják. Az analitikus szemlélet szerint az az ember is lehet féltékeny, akiben felmerül a megcsalás gondolata. Ettől az elfogadhatatlan érzéstől úgy akar megszabadulni, hogy elhárítja, a másikra rávetíti ezt a gondolatot, mert ha tudatosodna benne ez a vágy, akkor attól bűntudata lenne – mondja Makai Gábor, és hozzáteszi: – A féltékenység sem mindig beteges és rossz, hiszen az is kifejeződhet benne, hogy a másik fontos a számunkra. Azt azonban fontos figyelembe venni, hogy a féltékenység is általában akkor merül fel egy párkapcsolatban, amikor már megkezdődött az eltávolodás folyamata.”

A Facebook önismereti tér is lehet

Ami a közösségimédia-irigységet illeti, két dolog tesz sebezhetővé minket: az alacsony önbecsülésünk és a nélkülözés iránti intoleranciánk, vagyis amikor nehezünkre esik elviselni, hogy nem kapjuk meg azt, amit akarunk. Érdemes felismernünk magunkban az irigység érzetét, de azt is, hogy képesek vagyunk anélkül élni, hogy magunk is megszereznénk a másoktól elvágyott dolgot. Sőt meglehet, nem is biztos, hogy ugyanarra a dologra vágyunk. „Ha valaki felfedezi magában az irigység érzetét, és feszültséget kelt benne, hogy másnak több van, akkor egyedi szinten el kell kezdenie gondolkodni azon, hogyan tudná a saját életét boldogabbá tenni. Nem biztos, hogy konkrétan arra vágyunk, amit irigylünk másoktól. Ehelyett inkább azt kell szem előtt tartanunk, mi az, amitől mi jól éreznénk magunkat a saját bőrünkben” – tanácsolja Makai Gábor. 

Megváltoztathatjuk közösségimédia-fogyasztási szokásainkat is, ha szeretnénk megóvni magunkat a közösségi média zöld szörnyetegétől. Kross szerint a legtöbb esetben passzívan használjuk a Facebookot, vagyis tétlenül és lustán olvasgatunk, nem pedig posztolunk, üzenetet küldünk vagy kommentálunk. Szerinte azonban ez a passzív használat károsabb, mint az aktív, ugyanis kimutatható – noha az okok még nem teljesen tisztázottak –, hogy az aktív Facebook-használat, a másokkal való aktív kapcsolattartás jobb érzéseket okoz, valószínűleg azért is, mert rendeltetésszerűen használjuk ilyenkor a közösségi oldalt: kapcsolódásra, nem pedig összehasonlításra.

 Makai Gábor szerint azonban a digitális detox vagy a dicsekvő ismerősök kikövetése nem oldja meg a problémát. „Ez mind elkerülő magatartás, ilyenkor nem akarunk szembenézni a saját érzéseinkkel – állítja a pszichoterapeuta. – Amikor irigyek vagyunk, valójában azzal szembesülünk, hogy életünk bizonyos területeivel nem vagyunk elégedettek. Az irigység rólunk szól. Ha valaki mögé tud nézni annak, mi áll az irigysége mögött, akkor a közösségi média akár önismereti területté is válhat.