Sokan azt remélik, a munkaerőhiány végre megmenti a nincstelenségben tengődő tömegeket, köztük a romákat. Sok cégnél még mindig ódzkodnak a cigány emberektől, még ha találni is pozitív példákat. Az Abcúg megnézte, hogyan próbálják meglovagolni a munkaerőhiányt a szabolcsi Nagyecseden és a Pest megyei Csobánkán.
A számok javulást mutatnak, nemrég a G7 írt arról, hogy három év alatt majdnem felére csökkent a romák munkanélküliségi rátája, a foglalkoztatási rátájuk pedig közel 40 százalékkal nőtt. A lapnál beszéltek olyan gyárral, ahol sikeres a romák integrációja, és még egy nyugdíjas tanárt is felvettek, hogy alapdolgokra tanítsa őket.
A helyzet azonban a jó példák ellenére sem egyszerű, az önkormányzatok nem szívesen engedik el a közmunkásokat, akik a képzés hiányosságai vagy éppen a rossz tömegközlekedés miatt maguk is nehezen mozdulnak.
A romák fogadtatása vegyes, a Kiút program nagyecsedi munkatársa, Balázs Ferencné Vicu a portálnak azt mondta, volt, hogy megjelent egy toborzócég azzal, hogy akár ötven embert is kiközvetítenének. Nem sokkal később össze is gyűltek ennyien a közösségi házban, hogy válasszanak közülük. „Főleg fiatal nők jelentkeztek, akikkel a toborzócég munkatársai nagyon lekezelően beszéltek. Eleve tegezték őket, kiabáltak velük, hogy túl hangosak, pedig csak ötvenen voltak egy nem túl nagy teremben.”
Gaál Ilona, a program munkatársa tovább mesélt egy általános jelenségről. „Konkrétan rákérdeztünk, hogy az számít-e jónak, akin nem látszik, hogy cigány. Rámondták, hogy igen, mire mondtuk, hogy ezt azért nem kéne. Mondták, jó, jó, nem lesz ez szempont, de higgyük el, nagyjából ránézésre tudják, kik a jobbak. Aztán kitöltettek mindenkivel egy tesztet, de nem is az alapján juttatták tovább őket az interjúra.”
Bakó Boglárka kulturális antropológus szerint Pest megyében már jobb a helyzet, eladói képzéssel párhuzamosan nyolcosztályos képzést is indítottak, és feltérképezték a környékbeli munkalehetőségeket. Boglárka egy helyi jogász kollégájával járta a kisboltokat, ahol majdnem mindig megkérdezték, cigányokat küldenének-e hozzájuk. A legtöbb helyen mégis nyitottak voltak, részben azért is, mert az állam bértámogatást ad az általa kiképzett emberek foglalkoztatásához.
Az Abcúg teljes riportja itt olvasható.
(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)