Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

Serena Williams pszichológushoz járt a tavalyi US Open után

Megviselte a tavalyi döntő és annak következményei.
Serena Williams a francia nyílt teniszbajnokságon

A 23-szoros Grand Slam-győztes teniszező, Serena Williams egy magazinnak adott interjúban bevallotta, hogy a tavalyi US Open elveszített döntője után pszichológushoz járt.

„Elkezdtem pszichológushoz járni, mert válaszokra volt szükségem. Bár úgy éreztem, javul a helyzet, nem álltam készen arra, hogy ismét teniszütőt ragadjak” – mondta személyes hangvételű nyilatkozatában a Harper’s Bazaar internetes oldalon a 37 éves világsztár.

„Miért van az, hogy ha a nők szenvedélyessé válnak, akkor érzelmileg túlfűtöttnek, őrültnek és irracionálisnak bélyegzik őket?” – tette fel a költői kérdést Williams, aki azóta elnézést kért akkori ellenfelétől, a japán Oszaka Naomitól. 

„Beláttam, ez az egyetlen módja a továbblépésnek. Bocsánatot kellett kérnem attól az embertől, aki ezt a leginkább megérdemelte” – utalt az amerikai teniszező arra, hogy viselkedésével tönkretette riválisa pályafutásának első igazán nagy pillanatát, amikor Oszaka átvette a győztesnek járó serleget, az amerikai közönség pfujolással adott hangot nemtetszésének.

Naomi válasza könnyeket csalt a szemembe” – elevenítette fel a tavalyi történéseket Serena Williams, akinek Oszaka azt írta: harcoljon azért, amiben hisz.

A korábbi világelső amerikai játékos a tavalyi US Open fináléjának második szettjében összeveszett Carlos Ramos vezetőbíróval, aki büntetőponttal sújtotta azok után, hogy előbb tiltott edzői utasítást kapott, majd az ütőjét is összetörte. Később egy térfélcserénél a játékvezető megsértéséért Williams újabb intést kapott, a pályán pedig megjelent a tornaigazgató is, heves vita alakult ki, és a meccs 4:3 helyett egy büntetőgémmel 5:3-ról folytatódott.

Oszaka végül 6:2, 6:4-re nyert, pályafutása első Grand Slam-tornagyőzelmét aratva.

Serena Williams a találkozó után nem fogott kezet Ramosszal, akit tolvajnak nevezett, tetteiért pedig összesen 13.155 fontos (4,7 millió forintos) pénzbüntetést kapott.

(MTI)

(Kiemelt kép: Getty Images)

Címlap

top