Szabadidő

Az „őrült” nőket állította középpontba az Oscar-gála legerősebb reklámja

A klipben az érzelmeiket kimutató, ezért „hisztériásnak” bélyegzett nők játsszák a főszerepet.

A nagy költségvetésű és/vagy felkavaró reklámok eddig a Super Bowl sajátosságai voltak, a Nike azonban most a vasárnap esti Oscar-díj-átadó alatt vetítette le az alábbi reklámszpotot, amelynek narrátora a teniszlegenda, Serena Williams volt.

Emlékezetes, hogy Williams a tavalyi US Open nyílt teniszbajnokságon keveredett szóváltásba a bíróval egy vitás ítéletet követően. A sportoló nem rejtette véka alá a véleményét, konkrétan hazug tolvajnak nevezte a bírót, ezért aztán később közel ötmillió forintnak megfelelő bírságot szabtak ki rá.

Az eset azért érdekes, mert utána rengeteg helyen megírták, hogy Serena Williams „hisztizett”. Többen azonban rámutattak, hogy érdekes módon, ha egy nő áll ki a saját igazáért, sőt esetleg a hangját is felemeli eközben – tehát kimutatja az érzelmeit –, akkor a hisztis, sőt akár az őrült jelzőt is hamar ráaggatják, míg ha ugyanezt egy férfi teszi, akkor „bátran kiáll az igazáért”.

Serena Williams a pályán: ha egy férfi ilyen, akkor szenvedélyes, ha egy nő, akkor hisztis (Fotó: Getty Images)

Erre csapott le a Nike, amely egyre inkább utazik a felkavaró, megosztó reklámokra, amelyekkel fontos társadalmi üzeneteket közvetít. Emlékezetes, hogy a sportszergyártó nemrég azt a Colin Kaepernicket választotta kampányarcának, aki ellen tűzzel-vassal harcolnak az amerikai konzervatívok, miután a himnusz alatti térdeléssel demonstrált a feketéket érő rendőri erőszak ellen. A Nike-t még az sem tántorította el, hogy a bejelentést követően sokan azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják saját cipőiket, mire a cég közzé tett egy provokatív tweetet, amelyben a lábbelik biztonságos elégetésének módját mutatták be.

A mostani reklám ennél komolyabb hangot üt meg, a mondanivalót Serena Williams narrációjában hallhatják a nézők.

„Ha kimutatjuk az érzelmeinket, azt mondják, drámázunk. Ha férfiak ellen akarunk játszani, bolondnak neveznek. Ha pedig egyenlő esélyekről álmodunk, akkor lázálmaink vannak. Ha kiállunk valamiért, azt mondják, megtébolyodtunk. Ha túl jók vagyunk, valami nincs rendben velünk. Ha pedig dühösek leszünk, azt mondják, hisztérikusak, irracionálisak vagy simán őrültek vagyunk. De korábban őrültségnek tűnt, hogy egy nő maratont fusson. Őrültségnek tűnt, hogy egy nő bokszoljon. Egy nő, aki zsákol? Őrültség. Egy nő, aki egy NBA-csapat edzője? Őrültség. Egy nő, aki hijabot visel verseny közben, egy nő, aki sportágat vált, aki végrehajt egy 1080 fokos dupla ugrást vagy nyer 23 Grand Slam-címet, szül egy gyereket, és visszatér, hogy még többet nyerjen, ez mind-mind őrültségnek tűnt. Szóval, ha őrültnek akarnak nevezni, legyen. Mutasd meg nekik, hogy mit tud egy őrült.”

A reklám vége egy ehhez passzoló üzenettel zárul: „Csak addig tűnik valami őrültségnek, amíg meg nem csinálod.”

Innen is tapsolunk a szövegíróknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top