Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

„Láttam olyan anyát, aki szoptatás közben is a telefonját nyomkodta” – Miért szeretjük annyira a cuki és a sokkoló tartalmakat?

Valló Ágnes pszichológus szerint az aranyos és a véres hírek, fotók, videók is egyfajta evolúciós pszichológiai igényt elégítenek ki bennünk, és ugyanúgy rákaphatunk a fogyasztásukra, mint a cigarettára, az alkoholra vagy a drogokra.

„Bűbájos kiselefánt született a bécsi állatkertben”adtuk hírül egyik hétfői cikkünkben. „Drogelvonóról szabadult a magyar családot letaroló BMW-s”írtuk egy másikban. Két teljesen eltérő tartalmú, stílusú, hangulatú, más célközönségnek szánt anyag – csupán egyetlen dologban hasonlítanak: mindkettő nagyon népszerű volt az olvasók körében. De vajon miért?

Fotó: Unsplash

„A cuki és a véresen erőszakos tartalmakban az a közös, hogy erőteljes, primer érzelmeket váltanak ki belőlünk, és így komoly hatással vannak az agyi folyamatainkra – magyarázza dr. Valló Ágnes pszichológus. – Az aranyos kiselefántról készült fotók, a cicás videók, a hős tűzoltók, rendőrök, járókelők által megmentett gyerekekről szóló hírek szerotonint és endorfint – az örömérzetért is felelős agyi ingerületátvivő anyagokat –, a halálos balesetekről, a Hableány tragédiájáról vagy a férjét megmérgező szegedi asszonyról szóló tudósítások pedig adrenalint és dopamint szabadítanak fel a szervezetünkben.”

„Nem maradt volna meg az emberiség, ha nem védelmezzük az utódainkat”

A pszichológus szerint ezeknek a reakcióknak elsősorban evolúciós pszichológiai okai vannak. „Minden, ami kicsi, elesett, támogatásra szorul – legyen szó egy újszülöttről vagy egy kismacskáról –, mosolyt csal az arcunkra, és melegséggel tölti el a szívünket, miközben arra sarkall, hogy megóvjuk, védelmezzük, segítsünk rajta – magyarázza. – Ennek nyilvánvaló evolúciós előnyei vannak: nem maradt volna fenn az emberiség, ha nincs meg bennünk az az ösztön, hogy védelmezzük az utódainkat. Persze ez az ösztön nemcsak az emberben, hanem a legtöbb állatfajban is megvan – teszi hozzá. – Az egyik ismerősöm nemrég hazavitt egy kiscicát. Nagyon aggódott, hogy hogyan fogadja majd a felnőtt macskája; aztán meglepve tapasztalta, hogy ahelyett, hogy megtépte volna, a védelmébe vette, sőt beindult a tejelválasztása is, és elkezdte etetni a kicsit.”

Fotó: Unsplash

Dr. Valló Ágnes szerint a baj ott kezdődik, amikor pótszerként, mesterséges stimulánsként használjuk ezeket a tartalmakat. „Azzal nincs semmi baj, ha időnként megnézünk egy-egy cicás videót, elolvasunk egy megmentett kisgyerekről szóló hírt, vagy elvisszük a gyereket az állatkertbe. De sajnos hajlamosak vagyunk túladagolni ezeket az ingereket: ott ragadunk az internet előtt, nyomogatjuk az okostelefonunkat, és közben egyre kevesebb időt szánunk arra, hogy a saját, valódi életünket éljük. Ha úgy tetszik, pótéleteket élünk, mesterségesen előállított, felnagyított és az orrunk elé tolt pótörömökkel és pótfélelmekkel.”

Megfoszthat minket a szeretteinkkel töltött időtől

A pszichológus azt mondja, a legtöbben azért fordulnak a képernyőn eléjük tálalt „pótvalóság” felé, mert izgalmasabbnak, érdekesebbnek, kevesebb gonddal, kihívással, fájdalommal teli közegnek tűnik, mint a saját életük.

„Ez könnyen kóros folyamatokhoz is vezethet. Akár internet-, pontosabban tartalomfüggőséghez is, ami megfoszthat minket attól a – pszichológiai, mentális, egészségügyi értelemben véve is nagyon hasznos – időtől, amit a szeretteinkkel tölthetnénk – magyarázza. – Láttam olyan anyákat, akik szoptatás közben is egyfolytában a telefonjukat nyomkodták, mert elfeledkeztek arról az egyszerű igazságról, hogy a saját gyerekük sokkal több örömöt, izgalmat, kalandot – valós feladatokat és a szó valódi értelmében vett egészséges érzelmi ingereket – adhat nekik, mint bármilyen készen kapott tartalom.”

Fotó: Unsplash

A pszichológus szerint a szülők nagy része ma nem annyira örömként, mint inkább gondként, felelősségként, feladatként tekint a gyereknevelésre. „Pedig a gyereknevelés nyolcvan százalékban kaland, játék és élvezet – hangsúlyozza. – Persze komoly felelősséget is jelent egyben: van, hogy belázasodik a gyerek, van, hogy leesik a hintáról, és összetöri magát, van, hogy rossz jegyet hoz haza az iskolából. De ha valóban odafigyelünk rá, akkor megláthatjuk a kíváncsiságot, a csillogást, a lelkesedést a szemében – csupa olyan dolgot fedezhetünk fel benne, ami valódi örömöt okoz.”

A bébisémahatás

A különféle arctípusok különleges szerepet töltenek be az emberi észlelésben és kommunikációban. A „tipikus gyerekarc” – nagy szemek, magas homlok, pisze orr, kis száj, kerek arcforma – például automatikusan gyengéd, gondoskodó érzelmeket váltanak ki belőlünk: ez a Konrad Lorenz etológus által „Kinderschemának” (magyarul bébisémának) nevezett jelenség.

A bébiséma-jelenség nemcsak a gyerekekre, hanem az állatkölykökre is érvényes, hiszen jobbára nekik is hasonló arcarányaik, vonásaik vannak; ez az oka annak is, hogy ahogy a gyerekeké, úgy a kis állatok látványa, közelsége is pozitív érzelmeket vált ki belőlünk. Lorenz szerint mindennek evolúciós okai vannak: aktiválja a védelmező, gondoskodó ösztöneinket, amelyeknek alapvető szerepük van a fajfenntartásban. Elméletét az elmúlt évtizedben számtalan viselkedéskutató is megerősítette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top