Amikor még 45 kiló súlytöbblettel éltem, azt hallgattam mindenkitől, hogy le kellene fogyni az egészségem érdekében. Aztán egy nap bekattant valami a fejemben, és belevágtam a csupa nagybetűs életmódváltásba, aminek a mellékhatásaként két év alatt lement a feleslegem. Azt gondoltam, hogy az a mindenki, aki azzal piszkált, hogy fogyjak le, majd teljes mellszélességgel támogatja a törekvéseimet, de nagyobbat nem is tévedhettem volna.
A többség folyamatosan beszólt, lehúzott, jöttek a „minek fogyózol, úgyse sikerül” és az „úgyis visszahízod, ilyen alkat vagy, ne erőlködj” mondatok.
Azóta már tudom, hogy nemcsak az én környezetem volt ilyen ellendrukker, hanem a fogyókúrázók többsége találkozik ezzel a jelenséggel. Olvasom mai napig az életmódváltós, fogyókúrázós csoportokat, fórumokat, és szinte mindenhol, napi rendszerességgel felbukkan a téma, hogy a férj, a kollégák, a barátnő, a nagyi, az anyós, a szomszédasszony, még a pénztáros is a boltban kényszert érez, hogy beszólogasson annak, aki változtatni akar az életén, és le akarja adni a súlyfeleslegét.
Hülyeség, hogy futkorászol, hogy nem eszel szénhidrátot, majd biztos rosszul leszel, ez már anorexia, amit művelsz, csak egy kis zsíros kenyeret egyél, miért nem szedsz krumplit, hogy képzeled, hogy nem eszel a nagyi rántott húsából, megbántod a gyereket, ha kihagyod a szülinapi tortázást, nem vagy te kecske, hogy folyton salátát egyél.
A sort még bőven tudnák folytatni a rutinos fogyókúrázók, minden létező kifogást, minden megjegyzést meghallgattunk már, ami létezik ezen a világon. Mintha a saját döntésünk a testünk felett bosszantaná a többieket.
Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
Mert mégis mit képzelünk, hogy csak úgy a kezünkbe vesszük az életünket ahelyett, hogy rendes, becsületes ember módjára keseregnénk a sanyarú sorsunk felett, hibáztatnánk a génjeinket, a stresszt, a betegséget, a ruhagyártókat, a modelleket, anyánkat, mert nem jól szeretett, vagy apánkat, mert ivott. Pedig csak annyi történik, hogy valaki elhatározza magát, hogy változtat az étrendjén, ezen keresztül pedig az életén.
De hát ez mégiscsak felháborító!
Azért háborodnak fel és akarják elkaszálni a változást a környezetünkben élők, mert a az életmódváltók sikerei kellemetlen érzéseket keltenek bennük. Szembesítik azzal, hogy nem kell beleragadni egy rossz élethelyzetbe vagy egy testbe, ami nem tetszik a tükörben, hanem lehet tenni saját magunkért.
Aki egy sikeres fogyókúrázó ember mellett él, az nem tudja elkerülni, hogy elgondolkodjon az életén, és hogy mit tehetne még azért, hogy bizonyos területeken jobb legyen. Ugyanazért nem szeretik az életmódváltó embereket, amiért nem bírják a válást, vagy ha valaki fogja magát, és kilép a munkahelyéről, hogy az álmait kergesse.
Kényelmetlen, ijesztő, és még szemtelenség is, hogy ő meg meri tenni, fel mer állni, nem eszik fánkot, nekiáll edzeni, nem fél változtatni.
A változás mindig kemény dió, érthető a környezet félelme. Egy kövér feleségből lesz hirtelen jó nő, hát hogy ne ijedne meg a férje ettől? A túlsúlyos barátnőből lesz bomba csaj, ez nyilván fenyegetést jelent azokra a barátnőkre, akik eddig a legszebbnek számítottak. A nagy fogyással ráadásul önbizalom-növekedés is jár, szabadabb, bátrabb, felszabadultabb ember lesz, aki addig a teste miatt lehet, hogy visszahúzódó és félénk volt. Más ember lett? Nem. Csak már nem fél megmutatni az igazi önmagát.
Ha belefutottál ebbe a jelenségbe te is, ha beszólnak, ha megjegyzéseket tesznek az életmódváltásodra, ne hagyd magad eltántorítani a céljaidtól! Ha nem érzed jól magad a bőrödben, és szeretnél lefogyni, pont ne érdekeljen, mit mondanak mások, mennyire akarnak lebeszélni a fogyásról. Menj előre, mint egy faltörő kos, és ne törődj a többiekkel, majd megszokják, hogy mertél változtatni az életeden.
