Életmód

Testsúlya felét ledobta, azóta edzőként dolgozik

Hatalmas fogyáson ment át, 4 és fél kiló bőr maradt rajta.

Michelle Bakal gyerekkora óta túlsúlyos volt, sajnos sokat is csúfolták, ezért nem szerette saját magát és a testét. Mindez odáig fajult, hogy 16 éves korában drogokhoz nyúlt, a könnyű drogokkal kezdte, de egészen a heroinig jutott.

Ebben az időszakban még tovább hízott, már XXXXL-es méretű ruhákban járt és csak rövid távokat tudott gyalog megtenni. 2014-ben szerencsére kijózanodott, és rájött, hogy a romboló életmóddal és a sok evéssel csak az érzelmi ürességet próbálja elfedni. Úgy döntött, változtat az életén.

Orvosi segítséget kért, hogy fogyni tudjon, és 2017-ben gyomorgyűrűt kapott az étvágya csökkentéséhez. Ezzel a sok edzéssel és életmódváltással sikerült lefogynia M-es méretre, de még így sem tudta szeretni a testét, mert rengeteg lógó bőr maradt rajta, összesen 4,5 kiló, amit 2019-ben műtéti úton távolíttatott el.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top