![Renée Zellweger és Leo Woodall](https://nlc.hu/uploads/2025/02/bridget-jones-1920-nlc.jpg)
![szemetes hulladék](https://nlc.hu/uploads/2019/09/istock-1082495570.jpg)
Betiltotta a szemétkosarakat egy középiskola Ausztráliában. A diákok csak az újrahasznosítható, illetve a komposztálható hulladékot helyezhetik el az intézmény területén az arra kijelölt gyűjtőkben, minden más szemetet haza kell vinniük.
Az iskola igazgatója, Karen Money elmondta: mindezzel arra akarják ösztönözni a diákokat, hogy kevesebb előre csomagolt dolgot vásároljanak, és az uzsonnájukat is többször használatos dobozban vigyék magukkal. Gyakorlatilag ugyanazt a modellt alkalmazzák, mint a nemzeti parkok.
Az intézmény egy tokenrendszert is bevezet, mely azokat a tanulókat jutalmazza majd, akik a legkevesebb környezetszennyező csomagolást használják.
Az intézmény fenntarthatósági csapata hat hónapig konzultált a diákokkal és a szülőkkel, akiknek a többsége támogatta a szemétkosarak betiltásának ötletét. Az iskola kiszámolta azt is, hogy tavaly 954 köbméter szemetet termeltek, aminek eltávolítása 13 ezer dollárba került. Ez is meggyőző érv volt az új rendszer mellett.
(Nyitókép: iStock)