nlc.hu
Életmód
Az agyhalott anya mozgásának imitálásával segítették babája méhen belüli fejlődését

Az agyhalott anya mozgásának imitálásával segítették babája méhen belüli fejlődését

Óriási csoda.

Az agyhalott anya mozgásának imitálásával, például lábai mozgatásával is stimulálták a baba fejlődését. A Brnói Egyetemi Kórház hétfőn sajtótájékoztatón számolt be az augusztus közepén nyilvánosságra hozott, rekordnak számító csehországi eset részleteiről.

Egy 27 éves fiatal nőt június elején nyilvánítottak agyhalottnak, azután hogy agyvérzést szenvedett, amikor nagyjából félidős várandós volt. Ezt követően rekord hosszúságú ideig, 117 napon át életben tartották a család együttműködésével, hogy lehetővé tegyék magzata fejlődését és megszületését.

Az Eliska nevű kislány végül 2,1 kilogrammal, 42 centiméterrel jött világra császármetszéssel, amikor az anya 34 hetes várandós volt.

Az orvosok kiemelték, hogy a baba és az anya testének mérhetetlen erejére volt szükség ahhoz, hogy sikerüljön megmenteni Eliskát.
Világszerte mindössze húsz hasonló eset ismert. A brnói történet elsősorban a sikeres kimenetelű kórházi kezelés hossza és a baba jó egészsége és fejlődése miatt különleges. Valószínűleg ez a leghosszabb ideig mesterségesen fenntartott terhesség agyhalott anya esetében.

Az agyhalál beállta után az orvosok stabilizálták az anya alapvető testfunkcióit, gondoskodtak a szív, a tüdő és a vese működéséről, a fertőzések legyőzéséről és a tápanyag biztosításáról olyan módon, amely legjobban támogatja a baba fejlődését.

A magzatot hetente vizsgálták ultrahanggal, majd a várandósság késői szakaszaiban naponta. A normál terhesség körülményeit is szimulálták, például mozgatták az anya lábait, hogy a sétálás mozgásait imitálják.

„A kisbaba nagymamája tündérmeséket olvasott fel a magzatnak a terhesség teljes ideje alatt” – mondta el Roman Gal, az aneszteziológiai, életmentő és intenzív ellátást biztosító klinika vezetője. Emellett a családtagok és az ápolónők is folyamatosan beszéltek a magzathoz.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top