Életmód

Órabérben szedik a szemetet a hajléktalanok

Óránként közel háromezer forint üti a markát annak, aki beszáll az utcák megtisztításába.

A programot az amerikai Arkansas államban található Little Rockban indították, hogy így kínáljanak esélyt a hajléktalanoknak az életük megváltoztatására – írja a Euronews

A Híd a munkába elnevezésű kezdeményezés keretében dolgozó hajléktalanoknak óránként 9,25 dollárt (kb. 2800 forint) fizetnek, ha hajlandók megtisztítani az utcákat a szeméttől. Egy helyi egyházi közösség hívta életre a programot még áprilisban, a polgármesternek pedig annyira megtetszett az ötlet, hogy egy teljes évre átvállalta a finanszírozást, így 2020 szeptemberéig biztos megélhetésre számíthatnak a város hajléktalanjai. 

Képünk illusztráció (Fotó: iStockphoto)

Eddig nagyjából 80 ezer dollárt (kb. 24 millió forint) költöttek a programra, amelyből 380 ember munkáját fizették. Ők a város 130 különböző pontján dolgoztak és 2056 zsák szemetet gyűjtöttek össze. Emellett azonban szakemberekre is jutott a költségvetésből, akik fizikai és mentális egészségügyi segítséget nyújtanak az érintetteknek, még állásinterjúkra is felkészítik őket. 

Az ötletgazda gyülekezet lelkipásztora szerint nagy az öröm, hogy ilyen jól bevált a program, és további lépéseket terveznek a hajléktalanok megsegítésére.

„Visszafogadtak a társadalomba, és pénzt keresek, példát mutatva ezzel a fiamnak” – nyilatkozta a program egyik résztvevője a helyi tévécsatornának még áprilisban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top