„Az Eurostat adatai szerint a 2017-ben megtett magyar kilométerek 70 százalékát autóval teljesítették” – adta hírül az Infostart. Ennek ellenére arányaiban a magyarok autóznak a legkevesebbet Európában.
Litvániában több mint kilencszer annyian közlekednek autóval, mint tömegközlekedéssel, ezért tehát ők az elsők a ranglistán, második helyen Norvégia, a harmadikon pedig Portugália áll.
Itthon az emberek 70%-a közlekedik autóval és 21,1%-a tömegközlekedéssel, a maradék 8,9% pedig vonattal. Ez azt jelenti, hogy a tömegközlekedésben megtett kilométerek tekintetében Európa élvonalában vagyunk.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ugyan az európai átlaghoz képest több mint 10 százalékkal kevesebbet autózunk, a fővárosban tavaly egy átlagos autós 162 órát ült a dugóban, ami majdnem egy hétnek felel meg. Budapest így a 13. helyre került az európai dugóranglistán, megelőzve olyan nagyvárosokat, mint Manchester, Barcelona vagy Amszterdam. „Az első helyen Róma áll 254 órával, míg a második helyezett Dublin lett 246 órával, ami több, mint 10 nap” – állítja a lap.