Szabadidő

Dugóban ülve megéheztél? Hozzák a hamburgeredet!

Az egyik nagy amerikai gyorsétterem-lánc hiánypótló szolgáltatással igyekszik a megfáradt autósok kedvében járni.

A csúcsforgalomban hazafelé araszolni a munka után a világ talán egyik legrosszabb dolga. Az ember kimerült és leginkább csak pár dologra tud gondolni, például a kanapé kényelmére, na meg egy finom vacsorára. Ez utóbbira kínál választ a Burger King legújabb kampánya, amely egyelőre sajnos csak Mexikóvárosban érhető el.

A Traffic Jam Whopper nevű koncepció a legmodernebb technológiát is beveti: a csúcsforgalom idején leggyakrabban használt útvonalak mellett digitális hirdetőtáblákat állítottak fel, amelyekről az autósok megtudhatják, hogy még mennyi ideig tartó araszolásra számíthatnak. Emellett azt is kiírják, hogy ha abban a pillanatban rendelnek a Burger King kínálatából, körülbelül hány perc múlva fékez majd le a motoros futár az autójuk mellett. Ehhez valós időben figyelik a forgalmi adatokat és olyan éttermekből indítják meg a kiszállítást, amely a megrendelő autóstól legfeljebb három kilométeres távolságban van. A lehetőségre az óriásplakátok mellett például a Waze okostelefonos forgalomfigyelő alkalmazásában elhelyezett hirdetéseken is felhívják az autósok figyelmét.

Arról nem szól a fáma, hogy mennyivel nőtt a balesetek száma az autóban hamburgerezők miatt (Fotó: iStockphoto)

A kampány rendkívül pozitív eredményeket hozott: az első hétben 63 százalékkal nőtt a megrendelések száma, a Burger King okostelefonos applikációját pedig a korábbi átlaghoz képest negyvennégyszer annyian töltötték le.

A gyorsétterem máris azt fontolgatja, hogy a programot kiterjesztik Los Angelesre, Sao Paulóra és Sanghajra, így idővel talán a magyar autósokhoz is eljuthat majd a kétségkívül hiánypótló kezdeményezés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top