Cheslie Kryst (Miss USA), Kaliegh Garris (Miss Teen USA) és Nia Franklin (Miss America) – hivatalosan ők most az Egyesült Államok legszebb hölgyei. Ez már önmagában óriási, történelmi léptékű győzelem, ám a három szépségkirálynő most egy újabb falat tört át a Yahoo szerint azzal, hogy egyszerre szerepelnek az Essence magazin címoldalán. A magazin ezzel a gesztussal is tiszteleg a fekete nők szépsége előtt, és igyekszik kihangsúlyozni az elfogadás, a rasszizmus elleni folyamatos küzdelem fontosságát.
A magazinnak adott közös interjúban Nia Franklin például elmondta, elnyert koronája számára lehetőség arra, hogy még elfogadóbbá, nyitottabbá váljon a társadalom, és úgy képviselje a feketék közösségét, ahogy erre eddig kevéssé volt lehetőségük az Egyesült Államokban.
Mindehhez izgalmas történelmi háttér, hogy a közel 100 éve megrendezésre kerülő Miss Amerika versenyen először a negyvenes évektől indulhattak színes bőrű nők, ám az első fekete nő csak a hetvenes években méretette meg magát. Az első kevert etnikumú királynő Vanessa Williams volt, 1983-ban, abban az évben, amikor a szépségversenyt először rendezték meg amerikai tinédzsereknek is. Itt az első fekete győztest 1990-ben hirdették ki Carike Anne-Marie Gist személyében, majd egy év múlva szintén fekete nő, Janel Bishop fejére került a korona.
Az amerikai szépségek seregszemléje még annyit fejlődött az idők során, hogy a Miss Universe 2012 óta folyamatosan nyit a transzneműek felé is, 2018 óta pedig nincs fürdőruhás felvonulás az Amerika szépe választáson.
„Az elődeink bátorsága és sok évtizedes kitartása kellett ahhoz, hogy ma mi is itt lehessünk, nagyban nekik köszönhetjük, hogy eljutottunk idáig, hogy a szín ma már kevésbé számít” – mondta el az Essence magazinnak adott közös interjúban a Miss USA-vá választott Cheslie Kryst.