Nem igaz, hogy hogy az e-cigaretta kevésbé ártalmas az egészségre, mint a hagyományos, és az is tény, hogy nem hatékony eszköze a dohányzásról való leszokásnak – hívta fel a figyelmet Joó Tamás egészségügyi közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Hasonló a helyzet az úgynevezett füstmentes dohánytermékekkel, ami azért probléma, mert ezeket is és az e-cigarettát is mind nagyobb arányban használják a fiatalok – tette hozzá.
A szakértő az amerikai járványügyi hatóság nyilvános adatbázisára hivatkozott, mely szerint már ezernyolc megbetegedés köthető az elektromos cigarettához, és az Egyesült Államok negyvennyolc államából jelezték a megbetegedéseket, amelyek közül tizennyolc halálos volt. Az esetek miatt újra előtérbe kerültek az e-cigaretta hatásait vizsgáló kutatások.