A cigaretta megkeseríti az életem, mégsem tudom lerakni

A dohányzás káros, mindenki tudja, mégis rengetegen szívjuk a cigit, mintha muszáj lenne. Ha egyszer rákaptunk, akkor nem olyan könnyű megválni tőle, még akkor sem, ha amúgy már utáljuk a saját függőségünket. Én azt hittem, hogy jobb lesz a helyzet, ha úgy szokom le a cigiről, hogy átszoktatom magam az elektromos cigire, de tulajdonképpen csak még rosszabb lett a függőség: régen 1-2 órát kibírtam cigi nélkül, ma már a 30 perc szünet is kihívás az e-ciginél. Folyamatosan azt lélegezném be, és már saját magamat utálom érte, hogy miért nem tudom letenni, pedig a mindennapi tevékenységeket is megnehezíti számomra, hogy szívom az e-cigit.

Nem tudok egy óránál többet nyugton eltölteni egy moziban vagy a gyerekkel a játszótéren, mert hörög minden idegszálam egy slukkért.

„Egy idióta voltam, aki naponta többször is meghozta ugyanazt a hülye döntést”

Próbálkoztam sokszor a leszokással, de a vége mindig az lett, hogy annyira idegbeteg lettem tőle, hogy úgy éreztem, mindenkinek jobb lesz, ha én továbbra is cigizem. Mások jobban bírják, sokaknak a terhesség segített (terhesen én sem dohányoztam) a leszokásban, és van olyan is, aki úgy van drótozva, hogy képes kocadohányosként, csak ritkán rágyújtani.

Szonja kollégám fogalmazta meg tömören és velősen, miért is utáljuk annyira a cigizést, minden szavával egyet tudok érteni:

• „Utálom, mert tudom, hogy káros.
• Utálom, mert, ha elfogy, akár késő este, képes vagyok keresni egy nyitva tartó dohányboltot. Más dolgokért nem tenném meg (mármint nyilván családtagokért vagy barátokért igen, de kajáért, egyébért nem).
• Utálom, mert főleg télen, a ruháim büdösek lesznek.
• Utálom, mert a hamutál is büdös és gyűlölöm kimosni.
• Utálom, mert nem tudom lerakni. (még)”

Zoé is küzd a leszokással, bár ő inkognitóban dohányzik, titkolja a környezete elől, úgyhogy nála talán nem annyira erős a függőség. Hogy miért utálja a cigit annyira? Leginkább a szagok miatt.

„A legnagyobb para nekem a dohányzás miatt a szag. Azon belül is a hajpara. Sosem volt még ilyen hosszú hajam. Amíg rövidebb volt, addig simán megmostam bármelyik reggel, és nem volt cigiszagú, minden reggel illatosan kezdtem a napot. Most viszont, amióta a hajmosás sokkal több időt és logisztikát igényel reggel, azóta vagy rááldozom az időt, vagy benyelem, hogy egy darabig cigiszagú lesz a hajam. A ruhák illatosítása is igazi kín, de eddig még nem találtam tökéletes ellenszert a dohányszag semlegesítésére.”

Hajt a kényszer, ha egyszer rászoktál a cigire (Képünk illusztráció – Forrás: Getty Images)

Olga már leszokott, hasonló problémái voltak a saját függőségével, mint nekem: a mindennapi életben érezte azt, hogy akadályozza és kényelmetlenséget okoz a dohányzás.

„Amiért a legjobban utáltam, az az volt, hogy télen is ki kellett menni dohányozni, amikor bazira hideg volt. És akkor ott álltunk a teraszon, szánalmasan dideregve, kékre fagyott ujjakkal tettük magunkba a mindig muszáj nikotint és egyáltalán nem élveztük, csak a szervezet követelését csillapítottuk. Két perc cigi. Tök gáz.

Tiszta szerencse, hogy a gyerekeim születése után leszoktam, vagyis nem szoktam vissza a terhességek után.”

Olga jól döntött, amikor nem szokott vissza, de talán ez a könnyebbik út, amikor egy baba érdekében letesszük, és utána nem gyújtunk rá többé. Eszter már egy szinttel feljebb lépett, nála tudatos döntés volt a leszokás, amikor az életmódváltás mellett döntött.

„Pont az vezetett a leszokáshoz, hogy már borzasztóan zavart a dohányzás. Hogy miért? Életmódot váltottam, és elkezdtem a saját kezembe venni a sorsom irányítását, ezért borzasztóan zavart, hogy van valami, ami ennyire irányít engem.

Másrészt a környezetem, az engem körbevevő emberek is megváltoztak, nem dohányoztak, vagy jóval kevesebbet, mint én, ezért kellemetlennek éreztem, hogy állandóan ki kell rohangálnom rágyújtani, megszakítva ezzel nem egy iszonyat jó beszélgetést. Aztán jógázni kezdtem, a relaxációnál mindig éreztem a torkomban az összesűrűsödött trutyit, az ellazulásnál pedig rám jött a köhögőgörcs, fulladás, ha pedig túléltem az óra végi relaxot, az öltözőszekrényemből olyan cigibűz áradt, hogy még engem is fejbe csapott. Rengeteg belső kört futottam magammal ez ügyben, sok belső harcot, ami a végén annyira kifárasztott, hogy éreztem, most már tényleg könnyebb, ha egyszerűen csak leteszem. Aztán letettem.”

Egyrészt inspiráló látni, milyen sokan le tudtak már szokni, ráadásul jobb is lett az életük a cigi nélkül, másrészt pedig elkeserítő, hogy mennyien vagyunk még olyanok, akik utálják a dohányzást, mégsem bírjuk lerakni egyik napról a másikra. Idegesítő, hogy egy ilyen apróság milyen nagy hatalommal bír fölöttünk. Az biztos, hogy a gyerekeknek már azt tanítom, hogy jobb ki sem próbálni, mert a cigi legalább olyan rossz, mint a drogok: lassan eszi be magát a bőröd alá és őrült nehéz megszabadulni tőle.

Még több cikk a dohányzásról:

• Ez az érzelem áll a legtöbb függőség hátterében
• „Nincs olyan cigarettafüggő, aki dohányosnak szeretné nevelni a gyerekét”
• „Dohányoztál? Akkor magadra vess, hogy rákos lettél!”