Jared Brewer átvette várandós felesége fotózását, miután a nőnek be kellett feküdnie a kórházba. Mivel tudta, hogy Kelsey nagyon készült az eseményre, amit így most ki kellett hagynia, úgy gondolta, felvidítja, és maga megy el egy amolyan kispapa fotózásra.
A képeken kigombolt inggel látható ahogy szeretetteljesen simogatja pocakját egy vízesés előtt.
A képek szinte azonnal robbantak az interneten, több mint 44 ezren osztották meg, és 14 ezer hozzászólás érkezett.
Jared elmesélte, hogy felesége örömében elsírta magát, amikor meglátta képeket.
„Kicsit nevetni akartam vele – tudtam, hogy értékelni fogja a fotózást, mert már szüksége volt egy kis vidámságra.”
Kelsey elmondta, hogy Jared az a fajta ember, aki bármit megtesz, hogy valakit megnevettessen.
(via)
Kiemelt kép: illusztáció, iStock