nlc.hu
Életmód
Gyomorforgató, mi ömlik Budán a Dunába

Gyomorforgató, mi ömlik Budán a Dunába

Barna színű, bűzlő fekáliafolyamra bukkant egy civil társaság a Római-part közelében.

Ürülék, pelenkák, betétek, műanyaghulladék – ezek elegyében találta magát a nyár közepi vihar után egy vízitúrára induló társaság a Római-part közelében. Erről érzékletes videó is látható az Indexen.

A Maradjanak a Fák a Rómain nevű Facebook-csoportban szerveződő társaság tagjai először azt gondolták, hogy a szentendrei csatornahálózatból származik a szennyezés, aztán az is felötlött bennük, hogy a nagyobb esőzésekhez lehet köze a jelenségnek. Többször, viharban is vizsgálták a helyzetet, hogy kiderüljön a szennyezés forrása.

Végül a békásmegyeri Pünkösdfürdő utcánál lelték meg azt a kifolyót, amiből ránézésre tisztítatlan szennyvíz ömlött a folyóba. A civilek azt is felfedezték, hogy ez rendszeres, és kisebb eső is elég ahhoz, hogy meginduljon a fekáliafolyam. Ezután felvették a kapcsolatot a hatóságokkal is.

A történet tanulsága, hogy a jogszabályok szerint nem minden szar, ami annak látszik. De tegyük rögtön hozzá, hogy a hazai szabályozás elég megengedő ebben az értelemben, ugyanis

ha egy egység szennyvízhez legalább két egység esővizet kevernek, akkor az már nem számít szennyvíznek, így aztán a hígított fekália természetes vizekbe eresztése bevett gyakorlat Magyarországon

 

– írja a lap. A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) arról tájékoztatta a 3. kerületet, hogy csak Budapesten még 70 helyen vezetik a tisztítatlan, esővízzel hígított szennyvizet a Dunába.

Sokkal jobban kellene vigyáznunk a Dunára (Fotó: Pexels)

A civil csoport munkája nyomán Tarlós István megvalósíthatósági tanulmányt rendelt az FCSM-től egy óbudai záportározó elkészítésére, erre november 30-ig kell elkészítenie a cégnek a terveket. A létesítmény elvileg bekerülhet Budapest 2020-as költségvetésébe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top