Életmód

Kétségbeesetten küzd a nejéért, akiről már lemondtak az orvosok

Crohn-betegségben szenved a 28 éves nő. Többször műtötték, egyszer már újra is kellett éleszteni. A legutóbbi, szeptemberi operációja után azt mondták az orvosok, hogy nem tudnak rajta segíteni.

Nem fogja feladni – ezt mondta az RTL Híradónak az a kétségbeesett férj, akinek feleségéről lemondtak az orvosok. A 28 éves nő Crohn-betegségben szenved kiskora óta, de tünetei 7 hónapja, kislányuk születése után erősödtek fel. Vastagbelét eltávolították és szilárd táplálékot sem ehet.

 

7 héten át az intenzíven, tudatánál volt, de le volt kötözve, nem tudott beszélni, a poklok poklát járta meg, és akkor annyit tudnak mondani, hogy el lesz húzva a szenvedése még pár hétig, ameddig életben tudják tartani. Szerintem ember nincs, aki ezt el akarja fogadni” – mondta el a férj, aki most minden kórházat és orvost felkeres, hátha valaki meg tudja menteni a feleségét, s vállalnák az újabb műtétet.

Egy hét alatt több mint 30 helyre küldték el a papírokat, eddig 10 visszautasítást kaptak, de nem adják fel. „Az a legrosszabb az egészben, hogy szörnyen nehéz nekem is, de amit ő átél, az milyen lehet. A tudatánál van, és folyamatosan fájdalmai vannak” – vallotta be a férfi, aki mindennap bemegy a kórházba a feleségéhez, akinek az a legnagyobb vágya, hogy újra megölelhesse a kislányát.

Kiemelt kép: RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top