A 25 éves Alexandra Adams egyáltalán nem átlagos fiatal lány: azon túl, hogy csak hallókészülékkel hall, az egyik szemére nem, és a másikra is csupán 5 százalékban lát, és ennek ellenére is profikat megszégyenítő ügyességgel síel, és a legnagyobb álma, hogy az orvosi egyetem elvégzése után, Nagy-Britannia első siket és vak orvosa legyen.
A Daily Mailnek adott interjújából kiderül, Alexandra útja, hogy megvalósítsa ezt az álmot, eddig meglehetősen rögös volt. Még most is emlékszik arra a meglehetősen udvariatlan kérdésre, amit az egyik csoporttársa szegezett neki, rögtön az első közös napjukon: „Hogy is lehetnél jó orvos, ha még a kilincset sem találod meg az ajtón?” Szerencsére Alexandrát nem olyan fából faragták, hogy az ilyen és ehhez hasonló piszkálódások kiborítsák. Sőt, mint mondja, inkább erőt adnak neki, hogy ha lehet, még keményebben küzdjön a céljáért.
Kép forrása: Alexandra Adams
„Persze, hogy a többségnek fogalma sincs arról, hogy egy vak és siket emberből is lehet jó orvos, hiszen még nem találkoztak ilyennel. Ezen akarok változtatni – mondja a fiatal lány, majd hozzáteszi, bár az egyetemen se volt épp könnyű dolga, a tanárai és a csoporttársai egy ponton túl végül elfogadóbbnak bizonyultak, mint a gyakorlati oktatói. – Az első gyakorlatomon a tanárom megtiltotta, hogy beteghez érjek, majd hazaküldött” – meséli.
„Mikor harmadéves lettem, az egyik oktatóm megkérdezte tőlem, mit szólnék hozzá, ha egy fogyatékkal élő orvos látna el. Abban a pillanatban nem is tudtam, mit válaszoljak neki, annyira megdöbbentett a kérdése.” Alexandra mindezek ellenére azt mondja, szépen halad a képzéssel: tud különböző sérüléseket kötözni, vért venni, katétert felhelyezni, sőt, sebet varrni is. „A vérvétel annyira jól megy a tapintásomnak köszönhetően, hogy az évfolyamtársaim sokszor tőlem kérnek segítséget egy-egy bonyolultabb esetükhöz.”
Kép forrása: Alexandra Adams
Alexandra a lapnak őszintén elmondta, ha befejezi a képzést, palliatív gondozóként szeretne majd elhelyezkedni. „A gyakorlati órák során rájöttem, hogy jó érzékem van az emberekhez. Velem mindenki szívesen beszélget, és olyasmit is elmondanak, amit másoknak nem. Vagy csak nehezen. Ebben ráadásul az is segít, hogy bottal közlekedem: rengeteg beszélgetésem indult már azért, mert a betegem meglátta a botot” – mondja, majd hozzáteszi, szerinte a bot segít abban, hogy a betegek emberként tekintsenek az orvosukra – és ez Alexandra olvasatában jó dolog.
„Az orvosok nem szuperhősök, és véleményem szerint nem is kell annak látszaniuk.”
