nlc.hu
Életmód
Új felfedezést tettek a szülés utáni depresszióval kapcsolatban

Új felfedezést tettek a szülés utáni depresszióval kapcsolatban

Fontos lehet ahhoz, hogy esetleg meg lehessen előzni.

A terhesség alatti stressz megváltoztathatja úgy az agy működését, hogy az szülés utáni depresszióhoz vezethet – derült ki egy friss kutatásból, amit a Science Dailyn publikáltak.

Az Ohio Állami Egyetem kutatói éveken át végeztek kísérleteket patkányokkal, akiket vemhes állapotukban nagy stressznek tettek ki. A krónikus stressz és a szülés utáni depresszió kapcsolatára ekkor találtak először – igaz, állatokon – bizonyítékot.

A szülés utáni depresszió a szülés után lévő anyák közül minden nyolcadikat érinti. A szülés utáni depresszió vagy gyermekágyi depresszió tünetei a szülés utáni tizedik és harmincadik nap között léphetnek fel. A szülés utáni depresszió szinte észrevétlenül is kialakulhat, de az is előfordul, hogy a szinte minden szülő nőnél előforduló gyerekágyi szomorúság, a „baby blues” fordul súlyosabbra. A szülés utáni depresszió tünetei: étvágytalanság, alvászavar, feledékenység, lehangoltság, szorongás, koncentrációs zavar, döntésképtelenség, bűntudat, önvád, értéktelenség, örömtelenség, érdektelenség, ingerlékenység, fáradékonyság.

Fontos, hogy a szülés előtt álló kismama ismerje a szülés utáni depresszió jelenségét, mert ha tudatában van a tünetegyüttes létezésének, akkor alkalomadtán sokkal könnyebben, bűntudat nélkül fog segítségért folyamodni.

Az első gyermeküket későn vállalók, az anya–gyerek-konfliktusok elszenvedői, illetve a pszichiátriai kezelésben részesültek esetén a szülés utáni depresszió kialakulási kockázata nagyobb.

A férj támogatása és együttérzése enyhíti a tüneteket. Az orvos vagy a védőnő támogató látogatása is megszüntetheti a problémát.

A stressz gyulladást okoz a szervezetben, ami immunválaszt ad, hogy megvédje a testet. Nyugodt terhességnél a test és az agy elnyomja ezeket az immunválaszokat, míg krónikus stressz alatt erre most úgy tűnik, sok esetben nem képes, tehát az agy és a test külön működnek.

A kísérlet során a stressznek kitett vemhes patkányoknál ideggyulladást figyeltek meg, de a testükben a többi immunválasz nem volt aktív.

Most azt fogják vizsgálni, hogy hogyan tudják a gyulladásos változásokat befolyásolni az agyban, hogy ezzel csökkentsék a szülés utáni depresszió tüneteit.

(Kiemelt kép: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top