Életmód

Nemcsak lefutotta a maratont a friss anyuka, de olyat tett, amit eddig nem sokan

Az anyák mindenre képesek.

Ha multitaskingról van szó, egyértelműen kimondhatjuk, hogy az anyák verhetetlenek.

Egy New York-i nő azonban, ha lehet, még tökéletesebbre fejlesztette a szimultán tevékenykedést, amikor a maraton kellős közepén használta mellszívóját az anyatejéhez.

A 27 éves Molly Waitz a Good Morning Americának azt mondta, álmában sem gondolta, hogy teljes állásban fog dolgozni szülés után nem sokkal, és még a maratont is lefutja.

Waitz azért akart mindenáron futni, mert csapatával a gyermekágyi halál megelőzését kutató alapítványnak gyűjtöttek.

Kisfia most nyolchónapos, és a szoptatások között mellszívót kell használnia, ezt tudta, így kénytelen volt beletervezni a műveletet a maratonba. Egy cég küldött Mollynak egy olyan mellszívót, amit mozgás közben is tudott használni. Csak akkor kellett megállnia, amikor átadta a tejet.

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top